Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Szerintetek ez gáz interjú után?

Szerintetek ez gáz interjú után?

Figyelt kérdés

Az állásinterjún a az interjúztató szólt, mivel egy idősök vagyunk, tegeződjünk, valószínű ez zavart meg, mert már nagyon sok interjún voltam, de még így nem jártam.


Az interjú végén mikor felálltam, s elköszöntem tőle, majdnem magáztam, de időben kapcsoltam, kezet fogtunk, sziát köszöntem, de hirtelen kicsúzott a számon a nevem, de időben kapcsoltam. Az interjúztató furi arcot vágott, hirtelen nem tudtam kezelni ezt a helyzetet, s annyit mondtam elnézést, még reggel van.

Voltaképp a beszélgetésünk elején Ő is ejtett ilyen jellegű hibát és ugyan így kezelte.

Nagyon koránra hívtak be, 8 előttre, s jó 1 órás volt az út. Így elég korán kellett kellnem, átszállással jutottam el ebbe az üzletbe.


Szerintetek ez nagyon égő?

Ezért nem jelezhettek vissza?

Most hétfőn kellett volna kezdeni, ami nekem nagyon jól jött volna.

S pénteken volt az interjú. Szólt a srác, hogy aznap jeleznek, de nem hívtak :(


Mikor megkérdezte mikor tudnék kezdeni, szóltam h akár másnaptól. S hétfőt mondtak, fel is írták az önéletrajzomra.

Elsőként mentem be az interjúra, mivel én érkeztem leghamarabb.

Sok önéletrajz volt, viszont kb. 6-7 ember volt ott velem együtt.


Még ilyen kevés ember között sem jutottam tovább.


Több interjún voltam, de így még nem jártam. Ez lehetett az oka, hogy nem vettek fel?

S akinek már van munkája, s mostanság szerzett, hogy jutott be?

Önéletrajzomra mondták, hogy lehet át kellene írnom, azért nem vesznek fel, de az nem lehet hibás, ha behívnak, de tovább valamiért nem jutok.

Az interjúkon mindig elbukok.



2013. szept. 1. 10:05
 1/2 anonim ***** válasza:

Még várjál ezzel lehet csak holnap hívnak, én is így jártam hogy mentem egy interjúra, ott mondták hogy a munka csak augusztus közepétől lenne, de már július végén felhívtak hogy menjek el üzemorvoshoz meg vigyem be az okmányaimat és bizonyítványaimat hozzájuk hogy letudják a dolgot mert az első verzió úgy volt hogy már augusztus elején kell kezdjek, de végül mondták hogy mégis szeptember lesz belőle majd pár nap múlva amikor már elbizonytalanodtam és elkezdtem más munka után nézni hívtak hogy 2 nap múlva szerdán kezdhetek is, menjek be a munkaruháért meg megbeszélni 1-2 dolgot.

Lehet hogy most nem dolgoznak bent az irodisták lehet holap reggel hívnak fel téged hogy akkor menjél be oktatásra meg orvosira, mert legtöbb helyen már ez az első munka nap, aztán 3-4 órába megmutatnak mindent és lehet kedden már munkára készen kell kezdened. Még várj vele lehet délután hívnak majd.

Nekem az előző munkahelyemen egy gyárban volt amikor vasárnap délután hívtak fel hogy hétfőn reggel 9 re menjek be hozzájuk oktatásra, orvosira, meg elintézni néhány dolgot és 2 nap múlva amikor megérkezett a munkaruhám már mehettem is dolgozni, és vasárnap délután hívtak. Még ne keseredj el.

De nem hiszem hogy ezen a kis égő beszélgetésen múlt a dolog, mert ugye ő is emberből van ilyen előfordulhatott, lehet volt utánad egy jobb ember vagy egy olyan ember akiről kiderült hogy valamelyik dolgozó rokona vagy ismerőse, tehát protekciós.

Kitudja, szeritnem ezen nem múlik a dolog.

Egyik interjúmon egy nálam 1 évvel fiatalabb kiscsaj interjúztatott és gyakorlatilag nevetgéléssel zajlott ez a beszélgetés meg volt amikor egyszer valami hülyeséget mondtam véletlen és nem kapcsoltam időben, de nem volt gond belőle, igaz az csak alkalmi munka volt el is mentem onnan amikor lett más munkám, de ezeken nem szokott múlni. Csak akkor van ilyen ha a nagyfőnök az aki ezt lebonyolítja vagy éppen egy morcos hangulatú emberkéről van szó.

2013. szept. 1. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Ez az interjú most pénteken volt, augusztus 30-án és már holnap kell kezdeni. Már a beszélgetés közepén kérdezte, hogy mikortól tudnék kezdeni, s mikor szóltam h akár másnap, mondta, hogy már hétfőn munkába kell állni 8-20 óráig és ezért még aznap délben csörögnek legkésőbb, ha engem választanak.

Ez a Hádánál volt, s itt nincs egyenruha. Valószínű ezért is tud az ember rögtön kezdeni.

Lényegében a munkaügyit már neten is el lehet intézni vagy bármikor bemenni. Előző helyről a papírjaim már megvannak, 1 hónapja engedtek el.


Ott is úgy volt, hogy aznap délben hívnak, ha felvettek, s hívtak is. De ott már az interjún közölték, hogy míg a szerződésem megérkezik, stb. az bele telik 1-2 hétbe, nem tudok rögtön kezdeni.


De itt meg ezt közölték. S mivel ennél a Hádánál szept. 2-tól nagy akciók lesznek, s ezt le is szögezték, hogy hétfőn, szeptember 2.-án rögtön munkába kell állni, valószínű már meg is lett az ember.

Első voltam, s még utánam mentek a többiek.

Én erre gondolhatok, hogy itt ronthattam el vagy volt, aki nálam tapasztaltabb. 29 évesen még csak 3 hó munkaviszonnyal rendelkezek,élelmiszer eladó, s nem ruházati. Pénztárgépben 2 hónapot dolgoztam, számítógépesen, s mikor kérdezte a hagyományos pénztárgépet, el is felejtkeztem róla, hogy tanfolyamon s vizsgán csak az volt, s csak a számítógépeset említettem meg.

Össz gyakorlatom a gyakorlati helyemen volt, munkával együtt picit több, mint egy év. A gyakorlati helyemre, a vizsgáim meglétét követően vettek fel, rendesen interjú volt, tesztírás, de már utólag tudtam meg én is, hogy le volt beszélve a területi vezetővel, hogy engem válasszon, mert meg voltak velem elégedve. Csak sajna ahogy minden ottani új dolgozónak, nekem is 3 hónapig tartott a munkaviszony.

2013. szept. 1. 14:23

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!