Munkahelyen ugyan ígérték, hogy van előrébbjutás, de észrvetted, hogy ez korántsem van így?
Így van, azt léptetik elő, aki meg sem érdemli, vagy felvesznek egy külsőst.
Én irodában dolgozom. Angol-spanyol nyelven beszélő könyvelőt kerestek. Felvettek tapasztalat nélkül, eleinte nagyon örültem neki. Az állásinterjún persze ígértek mindenfélét. Kb. fél év múlva volt egy lehetőség, külföldre kerestek embert. A nagyfőnökhöz bementem, azt mondta olyat akar, aki tuti beválik, engem nem ajánlana senkinek. Eléggé mellbe vágott a dolog, mivel a nagyfőnököt eddig csak messziről láttam, nem volt kapcsolatunk, a munkámat jól elvégzem, nem volt rám panasz.
Mégis mire alapozza, hogy én nem válnék be? Nem is volt állásinterjú, ezt így indulásnak a képembe vágta.
Eztán megpályáztam még egy másik jobb állást, nem vettek át. Már rég megvolt az ismerős ember. Aztán az egyik kolléganőm mondta, hogy ne is fáradjak. Ő 5 éve van itt, és kb. 6-szor pályázott már másik állásra, de neki konkrétan megmondták, hogy a felsőbb pozíciókra elég az angol is, nehezen találnak két nyelven beszélő könyvelőt, nem fognak elengedni.
Na, akkor ezért érdemes volt tanulni? Igaz, a főnököm is csak angolul beszélt. Végül elmentem szülni, az sem tetszett, nem vártak meg. Később felvettek egy másik céghez 2-szer annyi fizetésért. Itt vagyok 1 éve, kíváncsi leszek, lesz-e előléptetés, eddig nagyon biztatnak... Ja, és csak az angol nyelvtudást vallottam be. Kb fél éve keresnek már spanyolost egy másik pozícióra. Nem jelentkeztem, mert onnan sem szabadulnék soha többet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!