Hány éves kortól lehet valaki egyetemi tanár? Ha valaki elvégzi az egyetemet, utána már elviekben egyből taníthatna egyetemen?
Egy Bsc vagy Msc-vel tanítani? Hát a mucsajröcsögei főiskolán esetleg, máshol azért minimum tanársegédnek, végzéshez közeli PhD-hallgatónak (beugróként) vagy hasonlónak kell lenni.
Persze iskolafüggő, egy barátom diplomázás (osztatlan képzés) előtt és után is az egyetemen kutatott, gyakorlatokat már diákként is vezetett és azt hiszem most (2 évvel diplomázás után) már kurzust is tanít, de nem az egészet, csak pár hetet, amíg az ő szakterülete a téma.
Ez egyetemtől is függ. A BTK-n kevésbé jellemzőek a fiatal tanárok, míg a műszaki szakokon jellemzőbbek.
Én az ELTE informatikai karára járok, sőt ott tanítok is. Itt jellemző, hogy a mesterképzésben résztvevő hallgatók közül a tehetségesebbeket, talpraesettebbeket felkérik gyakorlat tartására. Sőt néhány esetben az is előfordul, hogy alapképzéses hallgatóként is tarthat valaki gyakorlatot, bár ez ritka.
Természetesen ahhoz, hogy előadást tartsál, tárgyfelelős legyél, mesterképzésen oktathass, ahhoz már minimum doktorandusznak kell lenned, bár itt is van néha kivétel.
Így van, 40-50 alatt szinte biztos nem lesz valakiből professzor, de lehet, hogy később se. Az egyetemi tanár megnevezés ugyanis a professzornak jár, nagyon magas rangot jelent, ha valakit ilyennek neveznek ki.
Órát, gyakorlatot viszont már akár másod, harmad évesek is tartanak több helyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!