Miért van az, hogy Mo. -on csak ismerősön keresztül lehet normális állást találni?
Ha én lennék a munkaadó, sokkal inkább olyat vennék fel, aki nem ismerősöm ismerőse, mivel kínosabb kitenni, ha mégse ő az én emberem.
És kétlem, hogy így a legalkalmasabb ember kerül kiválasztásra.
Ez nem így van, csak mindenki, aki nem kap munkát, ebben az ismerős dologban burkolózik, ahelyett, hogy nézné a piaci helyzetet, illetve saját kvalitását.
A cégek nem igazán szeretnek ismerősökkel dolgoztatni, mert sokkal nehezebb a viszonyokat, szakmai elvárásokat letisztázni, illetve még nehezebb a dolog, ha az illetőt bármilyen okból el kell küldeni....
Azt mondják a közszférára nagyon jellemző, hogy rokonok, ismerősök kerülnek be. Nos, én vagyok rá az élő példa, hogy megpályáztam kormánytisztviselői munkát pályakezdőként, 3 körön átjutottam és én kaptam meg a munkát. Nem volt ott ismerősöm, semmi protekció, voltak nálam tapasztaltabbak, de én merem állítani, hogy rajtam látszott a legjobban, hogy akarom a munkát.
Szerintem sem így van. Vannak ilyen esetek, de nem szabad általánosítani. Nekem is volt protekcióm néhány helyre, mégsem sikerült bejutnom. Aztán olyan helyekre, ahol nem volt protekcióm, meg igen.
Egy magára valamit adó cég olyan embert választ, aki a legalkalmasabb a feladatra. Olyan szakterületeken meg pláne, ahol érteni is kell valamihez. Mert ahol nem, ott el tudom képzelni, hogy a sógor-koma ül be a pozíciókba. De pl. mérnöki helyekre már nem vesznek fel hülyéket. Ezért jó, ha az ember ért valamihez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!