Akkor én most rosszabb vagyok, mint egy pályakezdő?
Accounting Shared Service-ben dolgoztam, kitettek. 7 évig voltam ott. Ez azt jelenti, hogy nem én könyveltem a céget egyedül, mivel több ezer fős. Csak az utazási költségeket.
Most adom be az önéletrajzokat, 3 hónapja még be sem hívtak. Ma felhívott egy fejvadász, és totál kiakasztott. Megkérdezte, hogy mit csináltam eddig, és leszűrte, hogy akkor nekem nincs is megfelelő szakmai tapasztalatom. Miért is? Könyveltem bankot, ap-t, angolul, spanyolul beszéltem, leveleztem az ügyfelekkel, bankkal. De a csaj szerint nem értek a könyveléshez. Na, az egészhez nem, de egy multinál nem egy fő könyveli az egész céget, könyörgöm! Mondtam neki, hogy a kis könyvelőirodákba kell komplex könyvelést tudni. Mire ő, hogy ők pont Shared Service-ekkel állnak kapcsolatban, hát ezzel totál kiakasztott. Tudja, ő, hogy mi az a shared service?
És azt mondta, hogy ezzel a tapasztalattal nem fogok tudni elhelyezkedni, mert a cégek elvárják a szakmai tapasztalatot. Itt ülök magamba roskadva, a 2 gyerekemmel, mert GYES-ről nem vettek vissza. Akkor nekem már soha nem is lesz munkám? Pályakezdőnek rossz vagyok, mert itt a két kisgyerek. (Bár a Start-kártya jár, de a multikat ez általában nem érdekli.)
szia
Örülök hogy végre találkozhatok olyannal aki a szakmámhoz közel áll.
Együtt érzek veled, de a pályázatokat folyamatosan kell beadni mert csak így tudsz előre jutni, mindenkinek nehéz nézd a hirdetéseket, és szerintem add le az igényeket nézz más lehetőségeket is, beszélsz nyelveket sok éves tapasztalat, hidd el ilyen ember után kapkodnának, ne szomorkodj, nagyon jó szakmai múltad van, a tudásod pedig figyelemre méltó. Csak add be az önéletrajzokat nem szabad elcsüggedni
Kitérő:
Egy könyvelőirodában pedig szerintem őrültek háza van hiszen borzasztó hogy mindent kell tudni minden témában, és tévedni költséges dolog
Én meg pont abban a helyzetbe vagyok hogy középfokú végzettség miatt, amit nyugodt szívvel rám lehetne bízni az a kontírozás (a-tól Z-ig mindent tudok) viszont másra tapasztalat hiányában nem merek elvállalni szerinted milyen pozicióban érdemes nézelődni ebben az esetben amiben kontírozó könyvelőként szeretnék elhelyezkedni, és ahol az adózás tudása/határidők stb nem feltétel, egyáltalán van olyan, vagy menjek el pultosnak? :(
23 /L
A fejvadász általában azt kérdezi le, amit mondanak/előírnak neki, szóval nyilván vagy ő értett félre valamit, vagy valamiért másféle szakmai tapasztalatra volna szüksége, mint ami neked van, fene tudja, mi lehetett a gond.
Hidd el, találni fogsz munkát, csak ne add fel. Speciális képesítésed, szakmai tapasztalatod van, kevés neked megfelelő állásajánlatot hirdetnek meg, ma egy átlagos álláskereső fél-egy év alatt talál magának munkát.
A legjobb, amit tehetsz, ha megnézeted az önéletrajzodat egy hozzáértővel, felkészülsz a szóbeli kérdésekre, amik a felvételiken előfordulnak (lehetőleg angolul és az esetedben spanyolul is, nem azért, mert egyébként ne tudnál megszólalni idegennyelvű helyzetekben, hanem hogy minél könnyedebben, összeszedettebben tudj élesben is megfelelő válaszokat adni), és jelentkezz minden olyan hirdetésre, ami kb. a szakmádba vág. És sok szerencsét :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!