TESCO álláshirdetés? - Ezt a furcsaságot!
Ez azt jelenti, hogy az első órában túl sokan jelentkeztek, akik közül majd választanak valakit:)
(már ha egyáltalán tényleg kell nekik valaki, és nem csak azért adták ki a hirdetést, hogy mutassák magukat, mi igen is várjuk a munkavállalókat)
Egyébként még ugyan rendesek voltak, hogy vették a fáradtságot levenni a hirdetést, és nem hülyítették sokáig a népet.
A munkaügyi központokban még erre sem képesek, csak gyűjtik a jelentkezéseket egy olyan e-mail címen, ahova sose lépnek be.
Értem-értem.
Csak azért furcsálltam, mert eddig határidőig (jelentkezési határidő végéig) fenn volt mindegyik hirdetés, és egyik sem igényelt különösebb képzettséget. Mindegyiknél alap volt az általános iskolai végzettség, és ennyi volt szükséges egyedül, mint tanulmányi eredményt felmutatni. Most megy olyan hirtelen történt az egész. Jelentkeztem (ott várt már az 1 órával azelőtt megküldött elutasító levél egy másik TESCO-s állás kapcsán - aztán hipp-hopp jött is rá az elutasítás, és le is vették. Ilyet még sosem láttam, de a tapasztalattal gazdagabb vagyok: amikor meglátom, azonnal pályázni, nem hagyni meg másnapra, mert ki tudja, lehet már nem lesz ott.
Köszi a választ.
Első vagyok.
Hát lehet, hogy azok az állások nem voltak túl népszerűek, még így sem, hogy csak általános iskola kell hozzá.
Csak tippelni lehet ilyen helyzetekben.
Lehet, hogy valaki fentről szólt rájuk, hogy hé, gyerekek, erre az állásra megvan az emberünk, minek hirdetitek.
Ez jó ötlet, hogy minél hamarabb ráugrani, legalább elmondhatod, hogy te megtettél minden tőled telhetőt az állásért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!