Olyan papírokat kérnek bejelenteni, amiket sehova nem szoktak. Most szívatnak?
egy állás kapcsán - ahol megbeszéltük, hogy felvesznek, a munkaügyis harmadjára küld el, ezt azt beszerezni. szerintem valami nem stimmel.
érdekes előző munkahelyeim SOHA nem kértek ilyesmiket.
1. nap: nem csak az utolsó munkahelyemről, hanem 2 évre visszamenőleg minden munkahelyemről kéri a jövedelemigazolásokat az esetleges táppénz kiszámolása miatt
2. nap: a fentieket bevittem, erre közölte hogy az egészségügyi(rózsaszín kiskönyvemben) nem sorrendben vannak a munkáltatók bejegyzései, legjobb lenne ha felkeresném mindegyi volt munkahelyem és új kiskönyvem lenne, a munkaügyi központ pedig nem írta be azokat az időszakokat, amíg nem dolgoztam
3. nap: a munkaügyön mindent beírattam, visszavittem mindent, és csak most utalt be üzemorvoshoz és közölte, hogy amely időszakok nincsenek a kiskönyvben (nem dolgoztam-segélyen voltam) vigyek be minden határozatot, mikor milyen segélyt kaptam az önkormányzattól, szintén 2 évre visszamenőleg.
4. nap: az üzemorvos vizsgálatom már rég megvan, az önkormányzat ki tudja mikor küldi az igazolásokat a segélyes időszakaimról, ezért még mindig nem állhatok munkába! mire közölte, hogy amúgy is lehet csak januárban tudok kezdeni, mert előbb oktatáson kell lennem
ami oktatás mostanában indult csoportosan, ha nem húzná ilyenekkel az időmet, már rég részt vehetnék rajta.
nos összes munkahelyem ahol dolgoztam, csak a példa kedvéért:
csak az előtte volt munkahelyem kilépő papírjait kérte és adatlapot (ráadásul voltam munkaügyis, nekem sem kellett semmi mást kérni, csak ezeket, meg TB kiskönyvet)
és hogy a segélyeket is kell igazolnom, már felháborít!
vélemény?
vélemény: keress más munkahelyet!
munkaszerződés gondolom nuku, az oktatásra meg nem óhajtanának fizetni, ugye?
Szerződni akkor akarnak, ha minden iratom meg van.
keresek más munkahelyeket, csak addig mindenképp dolgoznom kellene, ez az egyetlen egy van kilátásban. a többi még csak vissza sem írt, ahova jelentkez(t)em.
de akkor csak nem vagyok egyedül ezzel, hogy valami nincs itt rendjén.
köszi, az alátámasztást.
Elméletileg 2 évre visszamenőleg kérhetnek biztosítási jogviszonyt, valamint jövedelem dolgot. Ez egy táppénzes állomány miatt kellhet. Gondolom azért kérik, hogy ne akkor kelljen összeszedni, és ezzel húzni az időt. Az, hogy a Tb. kiskönyvben nem sorrendben vannak benne a dolgok, vagy hiányoznak belőle, a lőtéri kutyát nem kéne, hogy érdekelje. Ha 2 évre visszamenőleg nem tudod igazolni a jogviszonyokat (munkaviszony, álláskereséi segély stb.), akkor írásban kellene, hogy nyilatkoztassanak a "lukas" időszakról.
Az előző munkahelyi munkáltatói igazolás is azért kell, hogy ha van tartozásod/letiltásod az folyamatosan vonódjon, no meg a tárgyévi betegszabadságról kell belőle az igazolás.
A munkaügyis kicsit túllihegi a dolgokat, rugalmatlan, olyan, mint egy kezdő. A segélyeidhez pedig az ég egy adta világon semmi köze!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!