Ha a főnököm elém tolja a munkaszerződést megszüntető levelet, megtehetem azt, hogy aláírás nélkül elviszem (átnézetem otthon) és másnap visszaviszem?
Persze.
De mivel a felmondás egyoldalú jognyilatkozat, ettől függetlenül hatályosul. Nem kell ugyanis hozzá az aláírásod, azt csak azért kérnek rá, hogy igazolt legyen az átadás. Ha Kivéve persze, ha közös megegyezést ajánl, akkor ahhoz természetesen neked is egyet kell értened.
Mivel nem tudom, mit értesz "munkaszerződést megszüntető levél" alatt, így nem tudom megmondani, pontosan melyik eset áll fenn.
Vagyis a rendes felmondást?
Hát beszéld meg vele, bár nem hiszem, hogy rááll.
Ha fel akar mondani, és nem állsz felmondási védelem alatt, akkor úgy is megteheti, hogy nem írod alá. Elküldi tértivevényesen a címedre. Ha úgy sem veszed át, és Ő tudja bizonyítani, hogy elküldte részedre, akkor az úgy tekintendő, mintha átvetted volna.
Egyszerűbb, ha elolvasod, megjegyzed a lényeget, átnézetni minek nézeted. Ha szabályszerű és jogos, akkor úgyis érvényes, ha nem szabályszerű, vagy alaptalan, akkor úgyis érvénytelen. Ebben az esetben munkaügyi hatóságnál, vagy bíróságon megtalálod az igazad.
Egy felmondási levélben nem lehet benne egyezségre utaló írás. Mondjuk az, hogy Te lemondasz a Neked járó juttatásokról azért, hogy "jót" tegyél a munkáltatóddal.
Abban csak a felmondás közlése lehet, írásbeli indokkal alaposan alátámasztva. A felmondási idő, annak le nem töltendő része, és hogy mikor szűnik meg a munkaviszony.
Ha a magatartásoddal, munkavégzéseddel volt baja, akkor a felmondás előtt lehetőséget kell adnia a Veled szemben felhozott kifogások elleni védekezésre. Vita esetén az indok valódiságát a munkáltatónak kell bizonyítania, nem Neked.
Első vagyok.
Én sem azt mondtam, hogy a felmondásba ír közös megegyezést, hanem hogy nem tudjuk, esetleg nem egy közös megegyezés-tervezetet akar-e neki átadni a munkáltató, amibe még neki is lehetne ebben az esetben persze beleszólása...
Amúgy szerintem is felmondásról van inkább szó, ott meg végeredményben tök mindegy, aláírja-e a kérdező, vagy sem.
Azért így fogalmaztam, mert nem tudom még, hogy mit akar,de én "jobban örülnék"a kirúgásnak.
Velem szemben felhozott kifogások elleni védekezésre annyiban merült ki, hogy múlt héten behívott, elmondott 3dolgot,elmondtam ,hogy ez nem így történt és annyit mondott rá, hogy:Hát jó,de most már mindegy,nem akarják páran, hogy itt dolgozz. És hogy ezen a héten beszélünk a továbbiakról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!