A munkaadók miért nem alkalmaznak szívesen kisgyerekeseket?
Egy kis gyerek sokszor beteg, orvoshoz kell vinni, otthon kell vigyázni rá, ilyenkor az anyuka helyére kell szervezni mást. Sokszor az utolsó pillanatban derül ki, hogy baj van a gyerekkel, mert az nem szól egy héttel előre hogy megbetegszik:) Ilyen esetben meg sem lehet néha oldani a helyettesítést.
Nem meglepő szerintem, ha a munkáltató több jelentkező közül azt választja akivel kevesebb gondja lesz, mivel ez sok-sok pénzbe kerül neki. Tudom ez nem vigasz az anyukáknak, de ebben is van logika.
A pici gyerekkel szinte mindig a nők foglalkoznak.
Addig is ők voltak otthon a gyerekkel, ezért jobban tudják kezelni, ha beteg, nyűgös.
A férfiaknál is előfordul ez néha, de nagyon ritka, nem számítanak rá a munkaadók.
Azért, mert nem 30 évre előre terveznek, csak max. 4-re.
Férfinál meg azért nem számít, mert föl nem merül, hogy a gyerek (vagy bármi) miatt elmehetne. Illetve mehet - elvégre nem rabszolga - de akkor már nem kell visszajönnie.
Sajnos kevés az olyan munkaadó, akinél ez nem kizárásos ok a felvételre. Én most voltam egy interjún, és nem úsztam meg hogy rá ne kérdezzenek, hogy van e férjem, vagy segítségem, a gyerek mellé, pedig már kifejezetten előny, hogy 9éves a gyerekem.
EGyébként eddig részmunkaidőben dolgoztam. Nem is szabadna kisgyerekkel 8 órában dolgozni szerintem, de sajnos nem divat a részmunkidős állás, pedig jobban megérné a munkáltatónak, mert sok helyen a 8 óra 3/4-ét csak el tengik-lengik.
A kérdésre konkrétan válaszolva: Ameddig kevesebb a munkahely mint a munkaerő, addig úgy szelektálnak, hogy nekik tetszik. Megoldás? Munkahelyek termetése, de innentől ez már politika.
Szia!
Ebben csak az a felháborító, hogy a leendő munkaadó nem kérdezhet rá sem a családi állapotodra, sem a vallásodra, sem a politikai hovatartozásodra és mégis megteszik. Tisztában vannak vele, hogy nem fog az ember a Munkaügyi Bíróságra menni, mert szinte lehetetlen bizonyítani, hogy azért nem vettek fel, mert gyereked van, X vallású és Y oldali beállítottságú vagy.
Mert suttyó f@szkalap felelőtlen barmok, akik nem valóak döntéshozónak. :)
Elfelejtik, hogy a társadalom van az emberért, az ember csupán annyiban van a társadalomért, hogy a társadalom megmaradhasson az ember szolgálatában. Nem lenne lehetetlen berendezkedni a gyermekes anyukák alkalmazására.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!