Volt egyéni vállalkozóként mi szükséges ahhoz, hogy álláskeresési járadékot igényeljek?
Az alabbit olvastam:
"Ha valaki vállalkozói tevékenységének megszüntetését követően válik álláskeresővé, nem szükséges arról igazolást benyújtania, mert annak bejelentését követően a foglalkoztatási osztály le tudja kérni ezt az információt a közhiteles nyilvántartásból."
Ennek ellenére kétlem, hogy csak e-papíron keresztül megigénylem, bármiféle dokumentum csatolása nélkül, és itt vége is a történetnek.
Ezért szeretnék segítséget kérni. Kérlek, írjátok meg, ha van tapasztalatotok.
#2: Köszönöm szépen a válaszod!
Azt nem tudom még, hogy az igényléshez előbb be kell-e magam jelenteni, mint álláskereső.
Az igényléssel együtt regisztrált leszel, mint álláskereső.
Ha valaki nem kéri az ellátást, vagy nem jogosult rá, akkor kérheti az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét abból a célból, hogy ha van munka, akkor kiajánják a leendő munkáltatóhoz, vagy az álláskereső státusza miatt adott esetben a leendő munkáltató támogatást tud utána igénybe venni.
Tehát vannak az ellátásra jogosultak, ami együtt jár azzal, hogy álláskeresőként regisztrálva is vagy, valamint vannak azok, akik nem kapnak ellátást (mindegy, hogy milyen okból kifolyólag), de kérik az álláskeresői regisztrálást az "előnyei" miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!