Programozóként milyen formában tudnék főállás mellett, projekt alapon bedolgozni más cégekhez, akár külföldre?
Ahogy eddig néztem nem igazán szeretnék vállalkozóit kiváltani, mert nem hiszem, hogy egy teljes évre kivetítve annyi munkát vállalnék el, hogy ennek valós értelme legyen.
Milyen megoldás jöhet szóba, ha valóban arról lenne szó, hogy esetileg vállalnék el 1-1 projektben való bedolgozást?
Ezt egy NEM(!) EU ország felé tenném (Svájc).
Létezik valamilyen egyszerű, de jogilag megfelelő alkalmi munkákra szóló szerződési forma?
10: köszönöm a válaszaid!
Tudom, hogy jópáran csinálják így még mindig az IT területen is, de én ebben főleg azért mert elég hiányos a tudásom (és bátorságom) nem érzem magam elhivatottnak.
Nyilván a megbízási szerződéssel is ott a nyűg, és amíg nem épül ki a céggel az első projekt után némi bizalom, addig némi bizonytalanság is, de ezt a magam szempontjából kevesebb rizikónak érzem.
Ezt nyilván azzal is párhuzamba hozva, hogy így akkor nem váltanék munkahelyet (a most nagyon biztos munkahelyem), de mégis tudnék mozogni kicsit másban.
12: Köszönöm a válaszod. Még eleve nem biztos, hogy nyitott lenne ez a cég egy ilyen megbízásos konstrukcióra, de én bízom benne, hogy meg tudnánk beszélni valami projekt-alapút is.
Nyilván előre szaladok ezzel fejben, de ha több projektben jól tudnánk együttműködni, oda-vissza jó lenne, akkor könnyebben hagynám ott a jelenlegi biztos alkalmazotti munkám, és folytatnám velük már vállalkozóként.
Ezt meglátjuk. Én bízom benne, hogy nyitottak lehetnek erre is, és akkor projektek mentén is megismerjük egymást.
#9 Egy jó könyvelővel nemigen lesz adminisztrációd, mert elintéz mindent helyetted, beküldi a bevallásokat és megírja, hogy melyik adón mennyi az összeg, neked csak be kell fizetni.
Ha meg van mellette egy rendes alkalmazotti státuszod, akkor még fizetni is csak a bevétel után kell. Ha a bevétel nulla, akkor a fizetendő is nulla.
Nekem is volt biztos, alkalmazotti munkám. Aztán jött egy lehetőség, hogy egy német cégnek dolgozzak contractorként. Bennem is volt para, mert vállalkozói lét, nincs fizetett szabi, nincs annyi védelem, mint alkalmazottként, tehát igen, van benne rizikó. De töviről-hegyire utánajártam a cégnek és minden rendben volt vele. Kötöttünk egy rendes egy éves szerződést, automatikus hosszabbítással és most pár hónappal később azt kell mondanom, messzemenőleg megérte.
Sokkal szabadabb, rugalmasabb a meló, az adminisztráció minimális (kell egy jó könyvelő), a pénz viszont 80%-kal több, mint alkalmazottként.
Néztem salary guide-okat, hogy Németben mennyit keres egy hasonló fejlesztő (frontend amúgy) és az alapján lőttem be.
Beleszámoltam azt is, hogy ugye ha szabin vagyok, akkor nincs pénz sem és minden hasonlót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!