Mérnökként mikent fejlesztitek a tudásotok?
A munkahelyen nem érdekük, hogy fejlődj, mert arra az alacsony pozícióra vettek fel. Legközelebb már az interjún tisztázni kell, hogy a minél szélesebbkörű betanulás, és az expert szerepkör a célod, minimum egy medior pozícióban, és akkor már a próbaidőn számon tudod ezeket kérni, ha esetleg átvernének.
Én is ugyanebbe a hibába estem, örültem, hogy pályakezdőként felvettek a junior pozícióba, és semmi feltételt nem támasztottam az interjú során. Persze nem engedtek fejlődni, amikor jeleztem a céljaimat, akkor megmondták, hogy az általam említett szerepkörben ők vannak, ott nekem nincs lehetőségem. Eléggé elnyomó volt a légkör, meg autokratikus vezetési stílus, már nem is dolgozom ott.
Én inkább átmegyek IT területre (Data Science MSc a célom), és sokkal okosabb leszek a következő interjúk során, el akarom kerülni, hogy ilyen rossz helyre kerüljek, ahol csak csicskának kellek. Szerintem meg lehet találni azt a csapatot/csoportot, ahol a komolyabb szerepkörben van üresedés, és ott lehet normálisan érvényesülni és fejlődni.
Milyen mérnökként?
Én Quality mérnökként kezdtem. Ma már csoportvezető vagyok. Bátran ki merem jelenteni, hogy az oktatások a kis részét teszik ki annak a tudásnak, amit felszedtem 6 év alatt.
Ne haragudj, de fél év alatt milyen tudásra akarsz szert tenni? Annyi idő alatt egy céget, egy projektet, egy termékcsoportot épp hogy kiismersz. Ne akarj ennyi idő alatt egetverő szakmai tapasztalatra szert tenni.
Pályakezdőként annó 1 év után éreztem olyan magabiztosnak a tudásom, hogy merjek önállóan dolgozni és döntést hozni. Ma pedig más részlegek is tőlem kérnek tanácsot. 6 év alatt 2 kezemen meg tudom számolni hány képzésen voltam. Nem az visz előre. Az idő. A tapasztalat. A különböző szituációk és problémák, amikkel szembesülsz majd nap mint nap és azoknak a megoldása. A kollégák és a vezetőid módszerei. Innen tudod fejleszteni a tudásod, nem egy fél vagy egynapos elméleti képzésből...
Szóval ne fogd arra... Teljesen normális amit érzel. Be vagy szarva gondolom, mert fogalmad sincs mit csinálsz vagy hogy jó-e amit csinálsz. Idő kell ahhoz, hogy átlásd, hogy mit csinálsz. Mit tehetsz, mit nem tehetsz, mit hogy érdemes elkezdeni, vagy nem érdemes elkezdeni. Ez nem lesz meg az első héten. De a negyediken se. Idő, idő, idő. Tapasztalat. Ezt nem helyettesíti semmilyen képzés, hidd el.
Illetve állítsd reális célokat magad elé. Ne fél éves távlatokban gondolkodj...
4-esnek válasz:
A legtöbb területen 2 hét, vagy maximum 2 hónap alatt minden kompetenciába be lehetne tanulni, ha ez érdeke lenne az ott lévőknek. Ha nem érdekük, akkor meg 2 év alatt sem fogsz jutni sehova, sőt, egyenesen akadályozni fogják a fejlődésed.
Ez egy mese, amit itt az időbeli tapasztalatról írsz. Egy munkavállaló fejlődése nem az időn múlik, hanem a csapat/csoport szándékán az adott munkavállalóval. Ha nem érdekük az új munkavállaló fejlődése (mert egy régóta ott lévő, bennfentes kör már rátette a kezét a jelentősebb szerepekre), akkor az az új munkavállaló sehova sem fog jutni évek alatt sem, hanem megtartják az alja pozícióban. Lehet akármilyen tehetséges is ez a munkavállaló, akkor is el fogják nyomni.
Te csak azért tudtál fejlődni, mert a jelentősebb szerepkörben volt üresedés, és a te fejlődésed senkinek sem sértette az érdekét a csoporton belül. Ahhoz hogy valaki fejlődni tudjon, az ilyen helyet kell megtalálnia. A legjobb, ha a kérdező felméri, hogy az ő csoportjában mi a helyzet, neki milyen szerepet szánnak középtávon.
Mert szerinted az emberek 90%-a hogy jut előrébb, ha nem úgy, hogy őt nevezik ki, ha van üresedés? :D
Azt hiszed ha valaki marha fasza, akkor előléptetik és csinálnak neki egy pozíciót? :D. Nincs ilyen... Ha jó vagy, akkor számítanak rád. Ennyi.
Te tipikusan az a munkavállaló lehetsz, aki 15 éve nem bír előrébb jutni.
Senkit nem fognak vissza semmilyen fejlődésben... Meg nem nyomnak el... Csak keresed a kifogásokat.
Te amit felvázolsz, az a cégek nagyon kis részénél van így. Az pedig viszonylag hamar kiderül. Hidd el, igen is idővel fogsz tapasztalatot szerezni. Bizonyos munkakörökben. Vicces, hogy azt hiszed, hogy 2 hét meg 2 hónap alatt bele lehet valamibe tanulni :D.
Szóval ha pályakezdőként elmész dolgozni, szerinted 2 hónap alatt felveszed azt a tudást, amit egy senior mérnökre ráaggattak ott az évek során. Érdekes.
Ne betanított munkára gondolj... Kicsit láss távolabb is. Tudod, vannak munkakörök, ahol gondolkodni is kell. És azt nem tanítják sehol. Azt te tanulod meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!