Melyik vidéki városba érdemes költözni, ahol vannak diplomás munkalehetőségek és viszonylag jó fizetések? Budapest nem opció
17-es újra. Röpködnek itt azért a tévedések továbbra is és nem csak a kérdező részéről.
Többszáz fős SSC-k vannak másik városokban is, nálunk ugyanúgy vannak startupok is (leginkább IT, ez tény), az meg, hogy a gyártó cégek központja Bp-n van szintén nem teljesen igaz.
Itt a közelemben van olyan kisváros, ahol adott iparágban van 3-4 nagy cégnek is gyára + teljes hazai vagy akár európai központja. Az egyik konkrétan most kezd helyben ssc-síteni. 40 ezres kisváros, még csak nem is megyeszékhely... és ez messze nem az ország legiparosodottabb része.
Olyanok vagytok, mint akik a saját kisfalujukból csak Budapestig látnak, mert nem jártak még másik, értelmes helyen.
A 3-5 milliós budapesti éves többlet még igaz is lehet, ha nem viszik el a lakhatási költségek.
Szerintem egyébként nem igaz, ugyanarra a munkakörre ugyanannyit fizet egy cég. Ha megtalálod ugyanazt a pozit egy másik városban, meg fogják fizetni. Kisebb helyeken a munkanélküliek is kevesebben vannak.
Az államnál pedig mivel kötött bértáblák vannak extra szívás dolgozni. Ott már végképp senkit sem fog érdekelni hogy 60 vagy 260 az albid.
Nyílván mindezt úgy írom, hogy nem ismerem igazán az ország lerobbant ÉK-i és DNY-i részét.
Az összes többit, Budapesttel együtt igen.
Egyébként minél elterjedtebb a HO annál kevesebb értelme lesz a kérdésnek, ahogy már jóval előttem megírták.
Még 2020-ban nézegettem a lakásokat, akkor még 20 millió körül voltak agglomerációban házak. Azóta gondolom már magasabbak.
Engem leginkább a kontroller vagy az adatelemzői állások érdekelnek, tehát az ilyen számolósabbak.
Mérnököknél jobb a helyzet vidéken?
#26 Van benne igazság. Debrecenben élek. Évekig egy itteni multinál dolgoztam, ami köztudomás szerint helyi viszonylatban nem fizetett rosszul. De folyton piszkáltak a cégnél. Elegem lett, kerestem új helyet. És itt jött a vicc: interjúztam szoftverfejlesztő cégnél, ami nemzetközi, de itt helyileg van a legnagyobb magyar irodája. Meg volt interjúm egy Győri céggel. Utóbbitól kaptam ajánlatot, majd kérdezte az itteni cég a bérigényemet. Közöltem azt az összeget, amit a győriek megadtak és jött rá a válasz, hogy az túl sok, így nem tudunk együtt működni, én meg mondtam, hogy köszönöm, akkor nem is kell.
Sajnos ekkora különbségek vannak fizetésekben.
Ennek a storynak csak az egyik összetevője az, hogy mennyi a fizetésed. A másik összetevője az, s ez legalább annyira fontos, hogy mit csinálsz vele, miután kézhez kaptad.
Mert el is költheted egyből, de akár be is fektetheted, legalább egy részét, s ha jól csinálod, egy idő után már a hozamából is kényelmesen meg fogsz tudni élni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!