Milyen munkát lehet így elvégezni? (Kifejtem a lényeget.)
Sziasztok!
Tanácstalan vagyok már. Történt ugyanis, hogy a tavalyi év utolsó előtti munkanapján munkahelyi baleset ért (vállficam a tetőn napelemesként). Kórházban is voltam vele, kiírtak tp-re egy hónapra. Közben folyamatosan intéztem az ügyeimet a biztosító felé (fizettek is), viszont a tp. lejárta után a munkáltatóm felmondott a munkába állásom előtti napon (vasárnap, február 5-én). A tervezett házvásárlás egy héten múlott. Közben elmentem ortopéd magándokihoz, aki rotátorköpeny-gyulladást állapított meg (amit szurival kezelünk szépen, még 1 hátra van), viszont azt tanácsolta, hogy a váll fölötti emelgetést felejtsem el, meg az 5 kg-nál nagyobb súlyemelést. Igazából január vége óta home office vagy könnyű fizikai munkát keresek, de semmi. Linkedin, profession, careerjet... Nem reagálnak a jelentkezésemre, nem tudom már, mit csináljak. Két gyerek, munka nélkül.. Ehhez szeretnék ötleteket kérni, vagy lelkifröccsöt. Utálok munkanélküli lenni, de a vállam még nem enged. :-(
1# Hát igazából konkrét valamirevaló szaktudásom nincs, legalábbis nem érzem, hogy lenne. Angol, de nagyon alapfok. Köszönöm!
2# Vagyonőr (dolgoztam benne 10 hónapot, elég is volt), meg magánnyomozó (ez nagyon érdekelt, azért vágtam bele, de nincsenek kapcsolataim, meg tudván, hogy idehaza nem sokat ér már ez a szakma egy kezdőnek, így erről le is mondtam) bizim van, napelemezés előtt voltam vagyonőr. 2 évig napelemeztem, 30 éves férfi vagyok, ezt elfelejtettem írni, hátha számít.
Eddig többnyire telefonos értékesítő, ügyfélszolgálatos, call centeres munkákra jelentkeztem, meg pár IT-sra, ezek érdekelnének. Igazából a manuális tesztelés a célom, az IT szféra.
3# A jogsim folyamatban van (csak ennél a cégnél kerestem annyit, hogy félre tudjak tenni jogsira). Mivel elküldtek és a vállamat pihentettem, így a vezetéssel is felhagytam, a héten kezdtem újra.
Hűha, túl hamar vállaltál gyerekeket, úgy, hogy az alapok még nincsenek meg. (Szaktudas, nyelvtudas, jogsi...) De az meg tök előny, hogy fiatal vagy.
Én azt mondom, hogy keresd tovább ezt a home office IT-s munkát kitartóan!! Rengeteg önéletrajz menjen ki, napi 20 - 30 is!! Bár nem tudom, merrefelé élsz.
Ha be voltál jelentve, akkor 3 hónapig jár az álláskeresési járadék is, nézz utána! Jobbulast.
Akkor úgy szereltél napelemeket, hogy villanyszerelő végzettséged sincs?!
Vagy csak a szerkezeti elemeket szerelted, raktad össze?
Egyébként meg bármilyen ízületi, vagy ínszalag sérülésre azt szokták mondani, hogy gyógytornáztatni kell! Ha nem mozgatod rendszeresen, csak rosszabb lesz és sosem fog helyre jönni. Szerintem keress egy magán gyógytornászt és konzultálj vele, menj el pár órára, hogy milyen gyakorlatokat javasol.
5# Megy, napi szinten, amit úgy ítélek meg a saját képességeim alapján, hogy el tudnám végezni, küldöm is! Igeen, a munkaügyiben már lejelentettem magam. Örülnék, ha már a hónapban összejönne valami. a ház tulajaival meg tudtuk beszélni, hogy tartsák nekünk a házat, amíg nincs 3 havi számlakivonatom, úgyhogy teljes gőzzel megy a keresgélés. Kösznöm!
6# Igazából a teljes létszám 12 fő volt, a 3 csapat (3-3 ember), meg a főnök, a nője, meg a főnök fia. Tisztában voltam vele, hogy egy barom az ember, de nyelni kellett a szarságokat, mert viszonylag jól fizetett (ajkai vagyok a cég pesti, szóval a bérek is jobbak a helyi viszonyokhoz képest), szóval igyekeztem megtartani, de hát ez sok volt neki. (Mondjuk tavaly ki akart tenni, mikor kovid meg a második gyerek születése miatt táppénzre mentem másfél hétre, mert hogy az neki kiesés.)
7# Persze, telepítőket kerestek, amihez nem volt elvárás a villanyszerelés. :) "Tetőmunkára keresünk munkavállalókat, tériszony kizáró ok." Valami ilyen szöveggel. De pár hét után belejön az ember, nem kell oktatásra menni ezért (ezt előre mondom azoknak, akik ilyen munkakörben helyezkednének el, mármint napelemSzerelő/telepítőben). Kórházban is mondták, hogy tornáztassam, meg is volt, itt a gyulladáscsökkentő hiányával volt a baj, szedtem 2 hétig valami gyógyszert, ami semmit nem használt ezek szerint, utolsó kórházi kontrollon meg egészségesnek titulált annak ellenére, hgoy mondtam, miközben vártam a soromra és karbafont kézzel ültem, egy idő után szúrt a bicepszemnél... De nem számít már, ez a magándoki (a jogsira félretett pénzből fizetem, ezt most a 8#-asnak írom :) ) király és érti a dolgát, holnap jön az utolsó szuri, meg további torna, aztán remélhetőleg oké lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!