Megérné munkát váltanom, vagy túl kockázatos?
Az előző munkahelyemen értékesítőként dolgoztam, nagyon szerettem, viszont egyéb okokból sajnos váltanom kellett. Most egy olyan helyen dolgozom, ahol igaz, a munkával nincs baj, egyszerű, de talán pont ez a baj, nem élvezem, hiányzik az ügyfelekkel való kommunikálás, tanácsadás, az egész munkakör, plusz a mostani helyemen a kollégák sem túl szimpatikusak. Ismerősöm által viszont adódott egy teljesen random lehetőség, egy pénzügyi cégnél. Nagyon szimpatikus a csapat ott, az egész munkakör, illetve jelenleg is pénzügyet tanulok, így egy hozzám sokkal közelebb álló témában dolgozhatnék. Két negatívum van benne, az egyik sajnos az, hogy a bejárást magamnak kellene megoldanom, nincs támogatás rá, ami viszont nagyjából fel óra kocsi, plusz onnan még fél óra vonat. A másik pedig, hogy az elején a fizu sem a legjobb, bár rossznak se mondanám, heti 10-15órához(ez a minimum aminek meg kell lennie) 100-150ezer, nyilván ennél lehet többet is dolgozni, akkor a fizetés is jobb. Viszont amint felkerülsz rendes állásban, fix bér van (tehát nem jutalékos rendszer) amihez a fizetés annyi lenne, mint a mostanim duplája minimum..
szeretném elvállalni, de kicsit félek hogy túl kockázatos, viszont a mostani helyen sem érzem jól magam….
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Rosszul irtam, szerintem nem tamogatja. Viszont oszinten erre nem kerdeztem ra, nem vagyok benne biztos.
Nem tunik kamunak, talalkoztam mar kamu ceggel, illetve mint irtam ismeros altal hallottam a lehetosegrol, aki mar egy jo ideje ott dolgozik. Lehet hogy a mostani helyem normalis es bejelentett, es nyilvan ezt en is tudom, viszont kozben ezt meg utalom, a munkatársakat, a munka is untat, nem latok benne elore lépései lehetoseget. Fiatal vagyok meg ahhoz, hogy egy ilyen helyen tagadjak ugy erzem, ezert se tudom melyik erne meg jobban.
#4
Nem, nem az, de hasonló cég.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!