Volt már olyan hogy megvertétek egy kollégátokat? Értelem szerűen okkal.
Nem, de olyan volt, hogy engem akartak megverni.
A kinti munkahelyen felhúzták az egyik sofőrt a kollégái. Míg beért a telephelyre, még paprikásabb lett. Én ezt nem tudván, megkértem arra, hogy távozása után a nyitott nagykaput is csukja be, mert nekem nehéz megmozdítani. Akkor "öntött nyakon" a mérgével, konkrétan veréssel fenyegetve közelített felém. Hirtelen felkaptam a közelben lévő seprűnyelet, ezzel jelezve, hogy vissza fogok ütni.
Elment ugyan, de a kaput nem csukta be.
Kérdező mi volt az értelemszerű okod ezen cselekedetre?
Erősebbnek érezted magad nála, netalántán nő volt és nemet mondott a randiajánlatodra?
Sokat ittál, vagy túltoltad aznap az anyagot?
Alapból egy elbaszott ember vagy, vagy éppen aznap nem vetted be a gyógyszeredet?
Nem, még soha. Okok:
1. Értelmes emberek a munkatársaim
2. Én vagyok az egyetlen nő a munkahelyen.
3. Amúgy is full homeoffice van.
4. Mindenki szeret mindenkit.
5. Még soha senki nem adott erre okot.
Én felraktam a fogasra a csoportvezetőmet a próbaidőm letelte után, mivel három hónapig hallgattam a "ha itt akarsz dolgozni" kezdetű szónoklatait, az is baj volt ha bal oldalon van a toll az asztalon, az is ha jobb oldalon van, mé jüöttél ilyen korán, miért késtél el (10 perccel a váltás előtt) stb.
Az arcától 5 centire közöltem vele, hogy ha én nem fogok tudni itt dolgozni akkor ő sem, mert az egy éjszaka rá lesz gyújtva a bódé! Azóta haverok vagyunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!