Ha munkahely változtatás miatt szóban megegeztem egy céggel, de közben egy másik is felvenne, kedvezőbb feltételekkel, akkor nem mondhatom vissza ez előbbit?
Még akkor is ha aláírtunk volna bármit is, erre van a próbaidő.
Amúgy meg nem látom az erkölcsi részét a dolognak - az idődet és a munkádat adod el pénzért. A cég meg ezt veszi meg tőled. Ha más cég többért vagy jobb feltételekkel venné meg és ezért te visszalépsz az azért erkölcsileg nem kifogásolható.
Csak korrektül kell intézni, szólni a munkaadónak, hogy ez a helyzet.
Köszönöm, még nem munkaadóm. Váltani szeretnék és két új munkahely is felvenne.
Az egyik helyen már szóban megegyeztünk és tulajdonképen most arra várnak, hogy leteljen a jelenlegi munkáltatómnál a felmondási időm. A másik helyben nem nagyon bíztam, de most szóltak, hogy hozzájuk is mehetnék jobb feltételekkel.
Én ezt természetesnek gondoltam, hogy ilyen esetben az elsőt lemondom, a másodikat pedig elfogadom. De egy ismerősöm dolgozik az első cégnél, akivel kollégák lettünk volna. Neki felvetettem a szituációt és teljesen fel volt háborodva hogy micsoda szemétláda vagyok és hogy kicseszek a céggel, mert mennyi jelentkező volt, akiket így miattam a semmiért elszalasztottak.
Én ezt nem teljesen értem: Ha már ott dolgoznék és úgy kapnék egy jobba ajánlatot, nem válthatnék soha többet, mert valamikor engem választottak ki?! Szóval ezért gondoltam, hogy itt is megkérdezem.
Korrekt a dolog a részedről szerintem.
Nem kéne játszani a sértődöttet az első cégnek, nem egy egyedi eset a tiéd. Számos lehetőségük van így is: neked adnak magasabb ajánlatot/felvesznek valakit akit interjúztattak még/megpróbálják belső átszervezéssel megoldani, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!