Hogy szerezzek állást, ha 26 vagyok, nő, nincsen végzettségem és semmi munkatapasztalatom?
Édesanyám egyedül nevelt engem, mindig küszködtünk azzal, hogy fussa az albérletre, mert sosem volt igazán pénzünk. Mikor középiskolás voltam, akkor betegedett meg.... Leérettségiztem, szerettem volna továbbtanulni, de akkor derült ki, hogy nagyon rosszak az eredményei. Akkor nem tanultam tovább, mert kezelésekre kellett hordani. Évekig hullámzott az állapota, volt, hogy azt hittük, meggyógyulhat, de aztán megint rossz lett. Én mellette nagyon keveset tudtam dolgozni, mert bármikor telefonálhatott, hogy épp bekerült a kórházba, ezért általában csak a környékünkön vállaltam munkákat, takarítást, kertgondozást, gyerekfelügyeletet. De soha sem volt bejelentett, leellenőrizhető munkám.
Ez 7 éve volt, eddig küzdött, de fél éve áttéteket találtak a hasnyálmirigyében is, amit már nem bírt ki a szervezete, május elején meghalt.
A temetés költségei az összes spórolt pénzünket felemésztették, az albérlet havi 70+rezsi, pedig csak egy kicsi külvárosi lepusztult hely... Nem bírom már fizetni, általában 110-120 ezret sikerül összeszednem egy hónapban, tehát a bérleti díj és a rezsi kifizetése után 20-30 ezrem marad ételre, közlekedésre, minden másra. Szó szerint éhezem sokszor, pedig alapból sem eszem sokat.
Szeretnék találni egy rendes munkahelyet, de mivel sosem volt bejelentett munkám, nincs mit írnom az önéletrajzomba. Jelentkeztem már rengeteg helyre, de még csak nem is válaszoltak sehonnan. Kezdem feladni, nem bírom elviselni a tudatot, hogy ennyire értéktelen vagyok, hogy sehova sem kellek.
Szia! Próbáld meg a munkaközvetítőt, hátha tudnak segíteni. Kezdetnek jó, munkahelyet pedig bármikor válthatsz.
Illetve a munkaügyi központban is érdemes regisztrálni.
Az önéletrajzba szerintem azt is beleírhatod, amit alkalmanként dolgoztál (pl.takarítás).
#3, és addig miből éljen?
A munkaügyi központtal mindenképp érdemes egyeztetni, ők sokszor képzéseket is indítanak / közvetítenek, nem csak állásokat.
Munkaerőkölcsönző cégeknél nézz körbe.... Manpower, Randstad, stb. stb.
Gyári munkára mindig van kereslet! És ahhoz nem kell csilivili önéletrajz.
"és addig miből éljen?"
Nem én vagyok a 3-as, de addig ezer munkát el tud végezni végzettség nélkül is. Lehet elvelezőn is tanulni egyetemen, közben dolgozni. Mekiben krumplit sütni, vagy tescoban árut feltölteni érettségivel is lehet.
Nekem levelezőn az egyetem az angol tanulással vizsgával együtt kb 1,3 millióban volt benne...
Szerintem is írd bele az önéletrajzba az alkalmi munkákat, és mellé esetleg jelezheted,hogy ápolás miatt volt ilyen kevés munkaviszonyod.
"Nekem levelezőn az egyetem az angol tanulással vizsgával együtt kb 1,3 millióban volt benne..."
Az 4 év alatt durván havi 20-25 ezer, ennyit a mekis fizetésekből is félre lehet tenni. Egyébkénth a drága a lakhatás nem muszály a fővárosban lakni. Ennyi pénzt vidéken is bárhol lehet keresni, ahol a maegélhetés jóval olcsóbb (nyilván nagyvárosokra gondolok, nem a szabolcsi zsákfalukra)
De legyen igazad, nem tudja kigazdálkodni. Akkor tanuljon otthon. Internet van, mivel a kérdést ki tudta írni. Ezer olyan szakma van, ami egy számítógépről tanulható és végzettség a legtöbb helyen nem elvárt ha a tudása megvan. Hosszú távon csak az lehet a megoldás hoy képzi magát, más nem. Nem várhatjuk el hogy érettségivel, tapasztalat nélkül jó fizetést kapjon, csak azért mert önhibáján kívül nehéz helyzetbe került.
Piacon, zöldségesnél.
Kezdj el jogsit szerezni, (targoncás + B jogsi) és tanulj nyelvet utána még lehet belőled egy futár / raktári dolgozó ha továbbtanulásra nem is jutna lehetőséged...
"Egyébkénth a drága a lakhatás"
2021 van, én 15 éve laktam ennyiből albérletben a fővárosban, ma egy szobát kapsz csak ennyi pénzért, vagy egy munkásszállót közös fürdőszobával. (beutalóval a bőrgyógyászatra).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!