Ebben az esetben jár nekem szabadnap?
Tavaly nyár óta dolgozom egy cégnél, ahol még azóta kimondottan nekem szóló szabadnapot nem kaptam.
A kötelező szabadnapokon kívül dolgoztam mindig, szombatokon is elég gyakran. Ha most már hetente nem is, de minden második szombaton munka. Volt olyan is úgy két hónapon keresztül, hogy minden szombaton. 1-2 túlóra is benne volt a heti programba azért.
Szabadságról még szó sem volt, viszont ki szeretnék venni pár napot ebben a hónapban, ugyanis huszonévesen el szeretnék menni ide-oda a barátnőmmel, amire kellene egy vagy két hosszú hétvége.
Szerintetek jogosult vagyok rá ennyi idő elteltével, vagy inkább meg sem próbáljam?
A cég ahol dolgozom privát kézben van, így minden más mint egy állami, vagy nemzetközi cégnél.
Nekem se tanították, mégis tisztában voltam vele mikor először munkába álltam. Egy Google keresés az egész. Aktuális jogszabályokat amúgy is hülyeség lenne iskolában tanítani, mivel hajlamosak változni.
A 21-es is téved egyébként. Csak akkor lehet pénzben megváltani, ha megszűnik a munkaviszony.
"de nekem kifizették feketén."
Ja úgy igen, de egyértelmű, hogy ez szabállyal szembe megy. Viszont nem köteles kifizetni csak és kizárólag a munkaviszony megszűnésekor.
Nekem is "kifizették" nem feketén ugyan, hanem jutalomként, papíron pedig kiírták. De nem önkényesen, hanem megkérdezték, hogy ki hogyan szeretné. Elmegy a következő évben szabadságra úgy, hogy műszak van írva és fizetve is, vagy kiírják, mint kivett szabadság és kifizetik jutalomként a tárgyévben...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!