Melyik szerintetek a jobb munka? Biztonsági őr vagy közterület felügyelő?
Nem szeretném lenézni egyik munkát sem. Én jelenleg őrként dolgozom és érdekelne a véleményetek. Anyagi szempontból a "maszek" cégek őrei jobban keresnek, a felügyelők pedig önkormányzati alkalmazottak.
Én annyira lennék kíváncsi, hogy átlagban szerintetek melyik munka "jobb" vagy "elfogadottabb", anyagi részét, vagy akár a sok fekete bejelentést figyelmen kívül hagyva, szimplán első benyomásra!
Nyugodt, kiszámítható munka? 😂🤣🤣
Nagyon nyugodt a havi 240-400 óra munka. Ha 24-ezel, akkor alap a 240, de sok helyen másnap visszahívnak még 12-re. Bárki lebetegszik, nem jön dolgozni, hirtelen felmond, akkor ugrani kell egyből. Volt olyan, hogy otthon aludtam már, reggel végeztem 24-ben és csörgött a telefon, be KELL menni estére 12-ben.
Voltam olyan helyen is, ahol 3 ember munkáját vittük ketten, 24/24-ben. Kegyetlen volt. Szó szerint semmire nem volt időm. A barátaim lekoptak, párkapcsolat pedig meg sem fordult a fejemben.
Nyugodt? Dolgoztam építkezésen, ahol mindenki cigány volt kb. Egésznap a munkagépek által felvert port szívtam, meg a dízelgőzt. Csesztetett egész 24-ben a központ(hívogattak telefonon), csesztett az építésvezető, az ellenőr, meg mindenki. Cserébe autóból kellett őrizni, nem kaptunk áramot, fagyoskodni kellett egésznap a -10 fokokban, nyáron pedig a 40 fokban rohadtunk. Elárum még azt is, hogy ha árnyékban 40 fok van, akkor a napon sokkal több van, az autódban pedig még több, és SEMMIVEL nem tudsz ellene védekezni, ha nincs árnyék(nem volt). Tehetsz fel 6 szélvédőtakarót, kinyithatsz minden ajtót, stb. Nem sokat fog segíteni. A hőguta esélye fokozottan fenáll, és nem lesz egy idő után hideg vized sem, mert délre legkésőbb minden felmelegszik a kocsidban, délutánra pedig a hűtőládád is teljesen kihűl. Ha főttételt akarsz enni, akkor azt is max délig tudod megenni. Télen pedig megfagyva/hidegen eszed, mert nincs mikró/hűtő, konténer, áram, védőital meg semmi. Az autód télen még belül is rádfagy ahogy lélegzel. Ha gázzal fűtesz az nagyon káros, marja a szemedet(nekem be is gyulladt tőle többször), illetve ha nem hagysz elég rést az ablakon, akkor simán meghalsz. Volt kollégám aki tavaly télen nem élte meg a reggelt.
Most boltot őrzök. 2 naponta jön az ellenőr, mindenbe beleköt, a főnököm pedig van mikor 0-24 hivogat, akkor is ha itthon vagyok. A boltvezetők is pattognak, a pénztárosok is, stb. Te vagy mindenhol a legalja. Senkinek nem jó semmi, és mindenki mindent rajtad vezet le. Őrként lábtörlő vagy. Boltban ráadásul gúvadhat a szemed a szar kamerarendszeren ami full homály, és keresheted hogy melyik cigány milyen csokit tett zsebre(egy hangyafa sz mozdulat az egész), mire visszanézed kiég az agyad. Főleg, hogy olyan homályos a felvétel, hogy agyfa sz.
Fenyegetnek, van mikor dulakodni kell. Még aki lopott az van felháborodva, harcolni kell a vevőkkel. Ha csipog az ÁV kapu, és odamész a vevőhöz megnézni, hogy mi volt az akkor az lesz felháborodva, hogy te őt lopással gyanúsítod. Ha nem mész, akkor meg leugat az üzletvezető.
Tőled kérdezgetik, hogy jó-e a Repont, és ha a vénasszony nem ért a géphez, akkor menjél vele, dobjál be neki 100 üveget, különben hisztizik.
Ha jön egy ,,kedves" anyuka kölyökkel, és a kölyke megzabál 2 csokit, és rámersz szólni akkor nyilván ő lesz felháborodva, hogy mit képzelsz. Simán lehet a Vásárlók könyvébe is beír, és akkor leordít az üzletvezető is. Ha nem szólsz rá, akkor meg azért ordítanak le.
Ha egy lopást nem veszel észre, akkor utálni kezdenek.
2 kollégámat majdnem megölték nemrég Vas megyében, mert kirabolták a boltot, ahol dolgoztak. Ja, hogy nem hirdeti a TV? Attól még ez történt.
A jobb helyekre(követség, stb) meg kevés az ismeretség. Azokat nem hirdetik csak úgy.
Egyetlen előnye: Nagyon rövid időn belül el lehet benne helyezkedni. Én mikor legutóbb felmondtam, akkor 6 napot voltam itthon, a 7-en már mentem dolgozni, úgy hogy a felmondásom másnapján kezdtem el önéletrajzokat küldeni mindenfelé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!