Kedves bébiszitterek, szerintetek mi lenne erre a helyes reakció, ti mit tennétek a helyemben?
Megkeresett egy család, hogy sürgősen bébisziterre van szükségük, tudnám-e vállalni egyik nap 12 óra hosszat a kislányukat. Mivel aznap pont ráértem igent mondtam, persze azzal a feltétellel hogy előtte egy ismerkedős alkalomra elmegyek hozzájuk. Ezt majdnem hogy az utolsó pillanatban mondták le, családi ügyekre hivatkozva. Majd egy órával később a 12 órás alkalmat is. Gondoltam szervezek magamnak más programot, ha hívnak még valamikor, megyek, ha nem, hát nem. Végül a lemondott alkalom előtti délután írtak hogy hát bocsi, de megoldódtak a problémák, és mégis kéne valaki, és ilyen rövid idő alatt nem igazán tudnának mást találni. Kétkedve, (ismerkedős alkalom híján) de igent mondtam. (Lemondva a programomat.) Megbeszéltük mennyi az annyi, (kicsit lealkudták az órabéremet a hosszú alkalom miatt.) Tovabbá ha késnek, akkor a túlóráért duplaannyit fizetnek (ők mondták, magamtól sosem kérnék ilyet). Mondtam nekik hogy szuper, köszönöm, viszont ha előre latják hogy valószínűleg késni fognak, akkor semmi baj, de írjanak nekem minél hamarabb. (Párom jött értem, de elég messze lakunk, és nem akartam hogy várjon rám.)
Reggel amikor odaértem, és előtte mikor beszéltünk, végtelenül aranyosak és kedvesek voltak, megmutattak mindent, satöbbi.
Anyuka kérte hogy 2 óránként írjak neki hogy minden rendben van-e, illetve bármikor ha valami kérdésem van. Pár kérdés felmerült útközben, készségesen és kedvesen válaszolt mindenre.
Telt-múlt az idő (a gyerek kissé problémás volt, de tudtam hogy ez benne van a pakliban, de alapvetően nem volt gond.)
Reggel kilenctől este kilencig voltam, megbeszéltük hogyha nem írnak, akkor legkésőbb terv szerint, 20:45-re hazaérnek. 9-ig semmi. Nem akartam az lenni aki folyton aggódik és ír, vártam még egy kicsit, 20:08-kor jött az üzenet, hogy még nagyjából 25 perc, bocsi. Na itt egy kicsit azért kiakadtam rájuk. (Győrből jöttek haza Bp-re, nem belekötni akarok mindenbe, de már akkor látják hogy nem érnek oda időben amikor elindulnak. De ha akkor nem is, egy órával az érkezés előtt biztosan.)
Párom addig szegény meg kint várt rám a kocsiban. Végül csak hazaértek, pontban 25 perccel később, egy bocsit mondtak aztán ennyi. Mondtam hogy én sietek viszont, (persze pár mondatban összefoglaltam hogy kit csináltunk aznap). Majd apuka odaadta a pénzt a megbeszélt 12 órára. (Majdnem 45 perccel maradtam tovább). Nekem itt már erőm nem volt leállni veszekedni, páromat sem akartam megváratni. Annyiban maradtunk hogy biztosan beszélünk még, mert máskor is kéne még nekik bébiszitter.
Ez a része nyilván nem tartozik rám, de a kislány 18 hónapos. Én ha szülő lennék semmilyen szín alatt nem hagynám egyedül egy gyakorlatilag tök ismeretlennel, főleg nem egy teljes napra, úgy hogy a tényleg nehezen kezelhető. (Az ő elmondásuk szerint ő a legaranyosabb, legszófogadóbb baba.) Nem egy másfél évesre vigyáztam már, bőven van mihez viszonyítanom, de természetesen az is nagyban közrejátszhatott hogy idegen voltam számára.
Nem azzal van a baj, hogy bunkóak lennének, mert nem azok, itt a korrektséggel vannak problémáim. Nyilván nekem is van életem, nem tudom jövőben mennyire lenne ugyanez a lemondjuk meg mégsem. Nyilván túlélem azt a plusz 45 percet, nem akarok velük összeveszni, mert az sosem jó, de most inkább aton gondolkozom hogy ne is menjek hozzájuk többet.
Ha nincs kedved,hat ne menj. Igy,hogy ez a baratodnak is plusz "melo", mert messze laktok,plane.
En 2 csaladnal bebiszitterkedtem. Az egyiknel tobbszor volt h az apuka utana hazavitt,hogy ejjel ne csaszkaljak pesten egyedul. Meg miutan elaludt a kicsi en lazan durmoltam a kanapen. Szerintem ez igy oke
Először is el sem mentem volna a varia után.
De ha már elmentél legalább a 45 percre kérted volna el a pénzt.
Hülyének néztek, csicskáztattak...
Tudod ki menne mégegyszer...
Nem hagytam volna lealkudni az órabérem, sőt, magasabbat kértem volna eleve a sürgősségi ugráltatás miatt.
Elmennék legközelebb is, magasabb órabérért. Ha nem tetszik nekik, lehet mást keresni.
-Ha elvállaltad biztosan kell a pénz, ha legközelebb is kell a pénz mész, ha nem nem.. Nyilván jobb mint egy koszos gyárban robotolni.
-Mikor érnek haza meg ilyenek, nem lehet előre kiszámolni, most komolyan 45 percen kínlódsz? Én a babysitternek volt hogy eleve úgy mondtam, hogy nem tudom mikor jövünk...Abban igazad van hogy ki kellett volna fizetni. De miért nem szóltál?
-Mindenki arra hagyjaamit a gyerekét akire akarja, neked nem tiszted ezt bírálni, eléggé lesüt hogy magad akarod beállítani a szentnek, őket a fekete báránynak. Nyilván komoly oka is lehetett annak, hogy elutaztak.
-Nehezen kezelhető, más gyerekek? Nem minden gyerek egyforma, nem kell azért egyből lebecsmérelni, meg leszólni, az utána levő zárójeles részből is süt a rosszindulatod..
Tudod ki vállalná el ezek után. Nem elég, hogy variáltak, és lealkudták a béred, itt kellett volna azt mondani, hogy vagy megadják vagy nem vállalod, sőt még pluszt kellett volna kérned. A másik, hogy képtelenek időben szólni, a közlekedést ilyenkor nem is neked, hanem nekik kellett volna megoldani.
Többet nem is mennék hozzájuk vagy ha igen, akkor pofátlanul magas összegért.
Hát #7, nem tudom nálatok mi a szokás. Oké, ha mondjuk anyámra hagyom a gyereket akkor esetleg belefér, hogy közlöm nem tudom pontosan mikor jövök (bár akkor is igyekszem nagyjából belőni és tartani magam hozzá, stb.)
DE: a bébiszitter ebben az esetben, amit leírt nem barátja vagy rokona (nyilván amúgy azoknak is lehetne dolga a gyerekvigyázáson kívül), hanem konkrétan szolgáltatást nyújt nekik, vigyáz a gyerekükre. Most ez a bébiszitter részéről ugyanolyan szolgáltatás mintha fodrászhoz lenne időpontod vagy étterembe asztalfoglalásod. Elnézik bármelyik helyen is, ha “csak” 45 percet késel? Mifelénk mondjuk nem. Ez emiatt tényleg nettó pofátlanság, mert sehol máshol nem lenne ilyen, hogy 45 percet várnak rád (aztán még ki se fizetnek arra az időre...). Nyilván a kérdező is csakis azért maradt mert nem hagyunk egyedül egy gyereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!