Hol működik a valódi teljesítmény alapú bérezés?
Sziasztok!
Vendéglátásban sokszor nem működik a teljesítmény bér, ezt tapasztalom. A főnökök behúzzák a pénzeket és sok szállodában is ez van. Hol működik az, hogy ha széthajtod magad, akkor annak megfelelő bért is kapsz? Voltam áru összekészítő munkán és kaptunk egy kézi pda -t. Mérte a teljesítményt. Egy napot voltam csak, viszont végig a pirosban, az alacsony teljesítmény mutatón állt.
Meg volt buherálva a gép az biztos, bár rá lehet fogni és belemagyarázni, hogy első napon még lassabb voltam. Nem éppen, ugyanis volt hogy direkt belehúztam és a pda akkor is alacsony teljesítményt jelzett. Szerintem szándékosan vagy kifejezetten engem szívattak, vagy szándékosan van alacsonyra téve ez a kijelző.
Miközbe betanítottak 2 ujjam a nadrágom zsebébe dugtam. Rám is szólt a helyi főnök helyettes, hogy vegyem ki onnan, pedig nem az egész kezem volt ott. Nyilván zsebre dugtam, hiszen betanítottak és az elején nem kellett, csak figyelnem. Szándékos ez a gusztustalan bánás egy első napos betanításon? 8 órás volt a munkaidő, abból 2 óra a betanítás és utána már magunktól dolgoztunk. Azt hittem legalább a fél nap a betanításról szól majd. Ennyire türelmetlenek már sok helyen? Azért a teljesítménymérős programban gondolom szándékosan van magasra állítva a limit, nehogy valaki elérje a good jelzőt.
Érdekelne, hogy hol nézik a munkát és ha valaki többet vállal azt hol fizetik meg?
Nekem úgy tűnt, hogy egy fiatal, terhelhető bohócot keresnek, akit lehet ugráltatni és dolgozik a lassabbakra is. Elég undorítóak is voltak. Mikor rátettem a mérlegre a cuccost a nő mögöttem állt és türelmetlen volt, már rá is nyúlt a gépre és megkereste gyorsan az árut a listából. Megköszöntem neki, de semmi reakció, csak fapofa. Volt 2 másik lassabb próbanapos is. Gondolom azt szívatják a legjobban, akin látják hogy gyors és kitűnik a tömegből. A vendéglátásban is ezt tapasztaltam sokszor. Akkor máshol is ez a dörgés, nemcsak az egyikben.
Működik még egyáltalán Magyarországon a megbecsülés és teljesítmény alapú bérezés?
Értékesítő munkák, építőipari munkák, bármilyen gyártás lehet teljesítmény bérezésű.
És még sok területen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!