Gyakorlati idő teljesítés után ugyanazon cégnél maradni?
Sziasztok!
A közeledő gyakornokságom (3 hónap) után szeretnék majd hosszabb távon is maradni majd az adott gyakorlati helyen. Eddig nem tudtam a helyen dolgozni, mivel 120 km-re van az egyetemtől, és az egyetem városban laktam. De hazaköltöztem, így maradnék a közelben.
Ilyenkor ezt hogyan illik jelezni, hogy esetleg a 3 hónap után is maradnék, már főállásban, diplomásként?
Ezután tervezek még a munka mellett egy levelező mesterképzést, amit mindenképp megemlítenék ha szóba jönne valahogy a hosszabb távú munka.
(Gondolok itt akár tanulási szerződés kötésre, egyéb "kedvezményre" hogy a munka mellett dolgozom és olyan tudományterületen folytatom a mestert, amire a cég profilja épül. A bsc és az msc egymással szinkronban van, így nem lenne nagy váltás.)
Mindenképpen pozitív benyomást kell keltened az ott dolgozókban, ne albizinél menjél oda, hanem ha munka van segíts nekik, legyél proaktív és próbálj meg beilleszkedni. Nem kell nyalni, mert azt senki nem szereti, de érdemes jó viszonyt kialakítani pár alkalmazottal és egy idő után beszélhetsz a főnökkel erről. Külső konzulensed úgy is lesz a cégnél, amikor beszéltek a szakdogáról stb, akkor felvethetnéd neki, hogy jól érzed magad nálnuk és szívesen maradnál a gyakszi után is.
Nekem pl. a gyakszi helyen levő ügyvezető segített elhelyezkedni, náluk nem volt hely sajnos, de volt tulajdoni részük egy kisebb cégnél és ott pont meghirdettek egy pozíciót, ami a szakmámba vágott és beajánlott hozzájuk.
Nem náluk írom a szakdogát, de a leendő főnököm előző munkahelyéhez köthető az én szakdoga témám. Így lehet segít, de mire eljutok a gyakorlatig, addigra már 90%-ban kész lesz a szakdoga, így maximum pár tanáccsal tud ellátni; az egyetemi konzulensemmel "oldom meg" a szakdogát.
A leendő főnököm pozitív visszajelzéseket küldött az önéletrajzommal kapcsolatban, bár mivel egyelőre a gyakorlat teljesítése a rövid távú cél és fiatal is vagyok, így úgy gondolom nehéz elvárni egy komolyabb szakmai önéletrajzot egy pályakezdés előtt álló embertől.
Mindenképp jó viszonyokat szeretnék ápolni mindenkivel (a megfelelő keretek közt), mivel ha tudnék maradni annak örülnék.
MSC-t miért nem szeretik?
"Ilyenkor ezt hogyan illik jelezni, hogy esetleg a 3 hónap után is maradnék, már főállásban, diplomásként?"
Azért a jelenlegi helyzetben nagy elvárásaid ne legyenek. 3 hónap pedig alapból kevés, hogy átvegyenek teljes állásba, inkább félév egy év után szoktak. Nagyban függ az, hogy van-e éppen szabad munkahely, milyen képzettségű embert várnak el stb. A cég ahova dolgozom, pl. teljes állásban csak németeket alkalmaz, szimplán azért mert jobban meg tud bennük bízni.
Hagy legyenek már magamhoz és a helyzethez mért elvárásaim; ne neked (5. válaszoló) feleljek meg. :)
Az meg amúgy is kit érdekel, hogy a céged csak németeket alkalmaz :D
Nem tudod, hogy milyen területről van szó, ne vetítsd a saját dolgaidra az én dolgom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!