Ebben a befektetési formában van ráció?
Sziasztok, üdv! eToro copytradeval kapcsolatosan tapasztalatokra lennék kíváncsi.
A következőt vettem a fejembe:
-Havi szinten 50,000 forintot tudok megtakarítani, ami nem megy el semmire.
Én ezt befizetném eToroba minden hónapban, ezzel növelve a tőkémet. Ha ezt 10 éven keresztül csinálom, 6,500,000ft-ra jönne ki a tőke.
-Ha minden hónapban el tud érni az adott kereskedő legalább 3, de inkább 5 százalékot VAGY egész éves átlag legalább 36% emelkedést jelent, abban az esetben az a 6,500,000 tőke a következő profitot hozná: 3% esetében 15,000,000 körül
5% esetében 18,910,000.
Mivel a profitot nem tudom visszaforgatni(legalábbis úgy tudom, hogy copytradeben nem lehet) így pár hónap után szinte tőkevédett lenne.
Melóhelyen unatkoztam, pastebinben össze dobtam egy "táblázatot". [link]
Az évek mellett az arra az évre vonatkozó profit van megadva, azt még csak 5 százalékkal számoltam ki.
Azt szeretném kérdezni, hogy van ebben bármi ráció? Esetleg jobb befektetési formákat szívesen meghallgatnék, ami havi 50,000 forint befizetéssel már megoldható.
Tudom, kicsit zavarosan írtam le de remélem érthető.
Előre is köszönöm szépen a válaszokat, kellemes vasárnapi délutánt!
9 vagyok
Nekem alapvetően nem jon be az etoro gyakorlatilag poenbol regisztraltam. Demo szamlan bohockodtam ilyen kovetesekkel... szerintem nem relevans es nincs ertelme.
Aztan megvettem a tesla, cardano, nio pakkot az osszes játékpénzből megharomszorozodott az osszeg.
Szerintem ez amugy bohockodas amit az etoron lehet csinalni es ami "hiresse" tette.
A sajat kutfobol reszveny vagy akar altcoin vasarlas joval kifizetodobb. Persze a sajat szemszogembol nezve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!