23 évesen késő tervezgetni az önálló életet?
Sziasztok.
Lehet rossz kategória ezét bocsi.
23 éves vagyok és most jöttem rá, hogy szeretnék önállóan létezni, cselekedni, élni az életet. Mind idáig szüleimmel voltam itthon és saját pénzem is volt de az hamar elfogyott ha meg is jött. Szeretnék egyedül lakni egy szép kertes házban, vidéken persze jó messze a belvárostól. Lenne egy rendes és tisztességes munkám ami sokat fizetne és élvezném is. Jelenleg nincs munkám, hónapok óta munka nélkül itthon szenvedek. Régen vágytam erre, hogy nincs meló, nem csinálok egész nap semmit, családom is néha vesz nekem dolgokat csak úgy, mert szeretnek de rájöttem, hogy dögunalom. Most is tervezgetek, hogy veszek majd egy új telefont, laptopot stb amik épp kellenének, de mind addig csak álmodozás amíg nem keresek magamnak. 23 éves vagyok épp és félek, hogy későn kezdek el önállóan élni. Meg ha oda jutok, hogy saját lakást szeretnék, nem tudom hogy mondom majd el a szüleimnek, hogy reagálnak rá. Kertes házra is mindig ellenkeznek, hogy sok idő, pénz és nem éri meg a kerti munkákkal de én ezt nem bánnám sőt szeretném a kertemet művelni ha már lesz sajátom. Vagy bérelek valakit aki szívesen megcsinálja és gond letudva. Mindenképp el szeretnék menni itthonról, mert ami itthon van az nem egy álom. Szüleim is már elég idősek, én vagyok aki még ilyen fiatal. 30 éves koromra szeretnék minimum venni magamnak egy saját házikót ahol csend és béke van, nem vita, szmog vagy autózaj.Munka ügyileg nem hiszem, hogy gond lenne, mert minden falu vagy városban akad néhány amire szerintem felvennének embereket ha tényleg kellenek. De kérdésem az lenne, hogy szerintetek 7 év alatt összetudjak gyűjteni annyi pénzt, hogy ÖNERŐBŐL megvegyek egy komplett kertes házat? Hitel kizárva, nem akarok tartozni másnak. Mindenképp kerteset akarok, nem tudtok lebeszélni róla. Mostanáig is sikerült egyszer pár hónap alatt összegyűjteni az első 1 milliómat de ugye akkor nem voltak céljaim és költögettem. Meg ha odáig jutok, akkor leírnátok, hogy miket kell a ház fenntartásához fizetni gondolok ittt csekkekre, tv, telefon, víz és ilyenekre amiket ugye nekem kell majd fizetni, mert eddig én nem sokat bajlódtam ezekkel. Jövőhéttől remélhetőleg szerzek majd valami munkát ami kezdésnek elég elég lesz és szép okozatosan növelem az összeget. Eddig is megtudtam úszni, hogy ne vegyek ki állandóan így maradt 20 ezrem kb a kártyámon ami vésztartalék. Mit gondoltok, belevágjak saját élethez vagy már késő és nem tudnám úgyse megvalósítani? Mert valljuk be én mindenképp szeretném majd mindent megvalósítani, csak realistának is kell lennem, de kemény munkával és szorgalommal sikerülhetne. 23l :)Trollkodók kérem kíméljenek.
12.
Nem leszidtunk téged és nem eltántorítani akarunk az álmaidtól. Pont örülünk annak, hogy végre el akarsz kezdeni önálló lenni. Segíteni akarunk. Nem értesz egyet azzal, hogy még nem tapasztaltál sokat a valódi életből és ennek okán naiv vagy és gyerekes? Miért nem? Pedig az első lépés a beismerés lenne. Az hogy most ilyen vagy és ezt elfogadod, nem azt jelenti hogy örökre is ilyen kell maradj, ezt is írtuk.
Ahhoz hogy irreális a 30 évesen saját ház, elég lenne csak ha számolni tudnál. Mennyibe kerülő házat szeretnél? Ahhoz mostantól 7 évig (ha 23 éves vagy) havonta mennyi pénzt kellene félre tenni? Tudsz találni olyan munkát, ami annyit fizet, hogy megélsz belőle és még azon felül 7 év alatt félreteszed belőle egy ház árát? Ennyit kellett volna kiszámolnod, hogy lásd kb mennyire irreális vagy reális ez a dolog.
Ne álmod legyen, hanem terved akkor. Pl tudod hogy 40 évesen szeretnél egy 20 milliós házat. Ahhoz végiggondolod, hogy el kell végezned X egyetemi szakot vagy szakmát, 2 nyelvvizsgát, 2 tanfolyamot (most csak példákat mondok), kell találnod ilyen jól fizető munkát hozzá, öt évvel később elvégezni egy továbbképzést, stb-stb. Ez egy terv. Ebből lehet valami, mert legalább van konkrét gondolatod arra, hogy hogyan juss el oda, hogy valósítsd meg az álmod.
Azt mondtuk gyerekes álomnak, hogy 30 évesen neked saját házad lesz a nulláról úgy, hogy hogy most 23 éves vagy és nem írtad, de gondolom nincs saját pénzed vagy piacképes végzettséged. Az, hogy szeretnél egy házat majd valamikor később az életedben, az már egy megvalósítható dolog, ha beleteszed a megfelelő munkát, kitartást, energiát.
"és nem írtad, de gondolom nincs saját pénzed vagy piacképes végzettséged."
13-as, de írta:
" Mind idáig szüleimmel voltam itthon és saját pénzem is volt de az hamar elfogyott ha meg is jött. "
és
" így maradt 20 ezrem kb a kártyámon ami vésztartalék. "
A végzettséget tényleg nem írta.
Kérdező, a privátban írt: "annyiszor írok ki kérdést, ahányszor akarok"-ra - ez bizony nem így van. ugyanis a Gyakori szabályzatában le van írva:
"Milyen szabályokat kell betartanom a kérdés kiírásakor?
....
Korábbi kérdésedet ne írd ki újra! Ha nem kaptál elégséges választ, akkor használd a kérdés kiemelése funkciót!"
Szóval attól, hogy nem kaptál elég választ - szerinted - még nem kell ugyanazt kiírni.
Amúgy ott is többen válaszoltunk és úgy tűnt, megértetted, hogy 1 millióból nem tudsz házat venni.
Most mi változott az elmúlt 5-6 napban?
Vagy csak unatkozol...?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!