Vagyonőrként ilyen nehéz állást találni? Mit tudnék még tenni?
Nagyobb városokban, próbálkoztál a városőrség/település őrség -nél?
Érettségi van? Ha igen FBŐ?
Gondoltam, ha már kiírtam a kérdést, visszajelezek, azóta mi történt. Voltam egy állásinterjún, de nem engem választottak. Ezután tettem fel Facebook-ra egy hirdetést, így sikerült beugrós, havi pár napos vagyonőr munkát találnom, kevés órabérért, de a semminél jobb. Mindössze egy napot dolgoztam, mire másnap hívtak a cégtől, ahol állásinterjún voltam, hogy annak, akit felvettek volna, közbejött valami, így felvennének engem. Kicsit kellemetlenné alakult így a történet, viszont nem csak beugrós állásról volt szó, nem kevéssel több órabérért és még a bejáráshoz az üzemanyagot is fizetik, így ezt választottam, pár napot már le is dolgoztam. Ellenőriztem, be vagyok jelentve és a szerződés is a kezemben van. Kb. az első munkanapomon pedig hívtak az előző munkahelyemről (ez így már a harmadik cég), hogy elmegy egy ember és rám gondoltak, hátha visszamennék, az utóbbi két helyen a fizetés pár ezer forint különbséggel azonos. Oka volt amiért eljöttem, de jeleztem, valószínűleg fognak még engem arra látni. Kicsit hiányzik a hely, de főleg a kollégák. Ha nem akkor kezdtem volna egy másik helyen, akkor visszamentem volna, de nem akartam mégegyszer egy nap után otthagyni egy helyet.
Ez volt kb. az elmúlt két hét történése. Előtte meg két hónapig vártam, hogy történjen valami. Van ez így. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!