Mit csináljak, ki fognak fizetni? Hogyan bizonyíthatom, ha nem akarnak kifizetni, hogy én ott dolgoztam?
Szóval röviden a sztori: két hete dolgozom egy gyàrban, éjszakai takarítàs, iszonyatosan nehéz fizikai meló... Egy külsős takarító cégen keresztül dolgozok, random neten talàltam a hirdetést. Nem volt munkaszerződés, ami tudom, hogy felelőtlenség volt az én részemről is, de elvileg ez olyan szar meló, sokan 1 nap utàn is ott hagyják, de mindenki azt mondta, hogy eddig itt mindenkit kifizettek, persze mondani sok mindent lehetet, de tényleg nem úgy tűnt, hogy nem fizetnek. A főnök kifejezetten szimpatikus, megbízhatónak tűnik, mondtàk, hogy ad előleget is bàrmikor, ha kérsz tőle, és valóban, egy utànam érkezőknek a szemem azelőtt adott is, talàn hülye vagyok, hogy én nem írtam. A bejelentés egy héttel azután történt meg, hogy odamentem. Viszont amiatt a helyzet miatt, ami most a jàrvàny miatt àllt be, úgy döntöttem, nem megyek (igazàból amúgy is ott akartam hagyni, az első fizu utàn) mert a szüleim idősek, betegesek is, nem akarom nekik hazahozni a betegséget. Felhívtam a főnököt, momdtam, mi a helyzet, és kérdeztem, hogy az eddigi béremet szeretném megkapni, azt mondta, csak 5.e körül, amikor fizetés lesz. Mondtam neki, hogy de lehet kijàràsi tilalom lesz, akkor hogy megyek el érte, meg én papírt sem kaptam, amit elvileg most kaptak a többiek, csak én azért nem, mert mondtam pénteken, hogy lehet hétfőn màr nem jövök. Azt mondta a főnök, attól a pénzt majd ő még kihozza. Nagyon félek, mert ez a helyzet,ami ràadàsul még kialakult, ha be fog zàrni a gyàr, hova megyek én reklamàlni? Gondoltam rà, hogy mégis bemegyek a héten, és megmondom,hogy dolgozok még tovàbb, de kérem az eddigi pénzemet, addig nem. Mivel nagyon szüksége van emberre, mert ez egy szar meló, talàn belemenne, mert szerintem az újnak is ezért adott előleget. Nem akarok fenyegetőzni, meg semmi, mert nem stîlusom, de rendőrségre is elmennék, ha kell,.csak lehet most nem nagyon foglalkoznànak ezzel,.plusz lehet én húznàm a rövidebbet, de elvileg be vagyok màr jelentve. Jelenléti sem volt, de kamera van a gyàrban, talàn az bizonyíték lehet, hogy ott voltam. Plusz tudom, hogy kiskorúakat is dolgoztat.
Előre is köszi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!