Manapság már nem lehet azt mondani mint régen, hogy "mai világban örülj hogy van munkád"?

Anyámék még így gondolkodnak. Az első munkahelyemen győzködtek, hogy ne menjek el máshová, mert becsüljem meg magam meg hogy van munkám. Akkor kerestem 150et, és Pesten, albiban nagyon nem jöttem ki belőle. Sőt, arról is győzködtek, hogy menjek vissza az egyetemre és fejezzem be a tanárszakot, amiből csak az utolsó félév volt hátra. Azt mondogatták, hogy tanárként legalább mindig lenne állásom) Mindkettő borzasztónagy marhaság lett volna. Befejezni az egyetemet, hogy 110 nettóért taníthassak? Nevetséges.

Ha az ember jó, a versenyszféra azt értékeli és megfizeti.

Régen is csak a képzetlen, kevésbé talpraesett emberek mondták ezt.

Nem megsérteni akarok senkit, saját szüleim is ilyenek voltak. Elmentek az első helyre dolgozni és ott dolgoztak amíg dolgoztak. Apám is kirúgták mert ivott, onnantól nem volt élet tovább.

Anyám is minimálbérért vegetál évtizedek óta egy helyen ami a létfenntartás szintjén mozog, volt hogy hónapokig nem kaptak fizetést, vagy a fizetésemelés is az volt, hogy elment valaki és a feladatait átvették, az addigi pénze meg szét lett dobva.

Aztán később már jöttek a "ha régen váltottam volna" "ha akkor váltottam volna" merengések. Manapság ki kell használni a lehetőségeket.

Na meg pont az a cél, hogy elhitessék a dolgozóval, hogy nem ér semmit, nem ér többet, máshol se lenne jobb. Pedig de.