Miért nem mondunk egyből nemet egy munkára (pl, interjún), ha az nem is (annyira) tetszik?

Van egy checklist a fejemben, olyan alap dolgokról, amiket meg kell kérdeznem még az első körös telefonos interjún a HRestől. Épp ezért nagyon kevés személyes körre járok, és ha elmegyek valahová, oda már több mint valószínű, hogy fel is vesznek.

Ilyenek a munkaidő-beosztás, home office lehetőség, iroda helye, pontos pozíció fizetés és juttatások. Ha ebből egyvalami nem stimmel (és az nem a fizetés), akkor elgondolkodom, ha több vagy a fizetés, akkor megköszönöm a megkeresést, és megmondom, hogy nem egymást keressük.

Ha mégis az interjún derül ki, hogy nem okés a hely, az általában azért van, mert a főnök egy sültparaszt. Ezt nyilván nem mondom meg ott helyben, utólag szoktam én is dobni egy emailt, hogy köszönöm, de itt befejezném az interjúfolyamatot. Teljesen megértem, amit mondasz. Olyan ez, mint egy rossz randi. Akkor is végigülöd, ha már első látásra tudtad a másikról, hogy ebből már nem lesz semmi. Aztán reménykedsz, hogy nem hív el második randira. Ha mégis, akkor meg kénytelen vagy megmondani neki, hogy nem egymást keresitek.

Jól leírták előttem.

Én még olyanokon is voltam nemrég, hogy a pozi jó volt, de utána volt egy "fura" érzésem. Adtam magamnak pár napot, a fura érzés csak erősödött - ilyen elejtett mondatok miatt amik nem sok jót sejtettek, így nem volt kedvem tovább vinni.

Olyan is volt hogy nem volt rossz az első kör, és második körre kellett volna felkészülni egy prezentációval, aminek 15x nekiültem és fizikailag nem tudtam magam rávenni hogy összerakjam, pedig azért annyira nehéz nem volt, de aztán rájöttem hogy én most nem ezt a munkát keresem.