Mi az oka hogy nyugaton egy munkás alig keres kevesebbet mint egy diplomás, itt meg kb. csak a harmadát?

Történelmi okai vannak. A második világháborúig a magyar munkások is annyit kerestek, mint a nyugatiak. Vagyis nem sokat, de legalább nem is kevesebbet. Ennek köszönhetően erősödtek meg mind nyugaton, mind keleten a kommunista mozgalmak. Magyarországon is rengeteg balos felkelés, zavargás volt.

A háború után Európa két felében máshogy alakultak a dolgok. Nyugaton minden maradt a régiben, Keletet viszont megszállták a szovjetek, és bevezették a kommunizmust. Hát, nem volt benne sok köszönet.

Nyugaton belátták a tőkések és a kormányok, hogy nem érdemes nyomás alatt tartani a munkástömegeket, hanem célszerűbb őket "leépíteni", és szép lassan képzett, kulturált dolgozói réteggé formálni, biztosítani számukra az anyagi javakat, a tanulást és a jogbiztonságot. Különösen Franciaország járt élen ebben. A cél tehát az volt, hogy sok alacsony képzettségű, kevéssé hasznos, tehát alig megfizetett, így végeredményben folyamatosan zúgolódó proli helyett kisebb számú jól képzett, magas szakértelmű munkásembert kell "előállítani", akiknek ugyan sokkal többet kell fizetni, viszont egymaguk elviszik tíz ember munkáját, és tudják kezelni az egyre modernebb termelőeszközöket is.

A kommunizmusban viszont ez a folyamat nem ment végbe. Semmiféle munkásmozgalmi kezdeményezésnek nem volt helye, hiszen hivatalosan beköszöntött a jólét, minden hatalom a dolgozó népé, tehát aki mást mond, az reakciós, és sepec alatt a gulágon köt ki, de legalábbis elfelejthet bármiféle társadalmi előmenetelt. Az egész társadalmi rendszer, az oktatástól a kormányzaton át az iparig és a mezőgazdaságig arra épült, hogy a kommunizmus-szocializmus bástyájának tekintett "egyszerű munkásembert", azaz a műveletlen proletárt mindenáron fenntartsák és szegénységben tartsák. Természetesen folyamatosan hitegették újabb és újabb nagyszerű juttatásokkal, épülő-szépülő országgal, de a gyakorlatban ez mindössze annyit jelentett, hogy a társadalommal, a korral szükségszerűen együtt járó fejlődést adták el nekik "páratlan vívmányként". Nagyon jó példa erre a szocialista autóipar. Várható volt, hogy a XX. század második felére az autó könnyen elérhető tömegtermék lesz. Míg azonban nyugaton ez mondjuk a VW Bogarat jelentette, nálunk a Trabantot, és azt is nyolc-tíz év várakozással. Ilyen volt az ötvenes években a villamosítási kampány, amelyben büszkén hirdették, hogy "a Párt villanyt ad a falunak", közben szó sem volt semmiféle önzetlen fejlesztésről. Stratégiai szükségszerűség volt az elektromos hálózat fejlesztése, és csak mellesleg lehetett arra is használni, hogy Mari néninek is jusson egy lámpa a putriba. A valóságban mindenféle társadalmi fejlődést aktívan gátoltak és hátráltattak a "proletáröntudatra" apellálva. Például tudatosan nem engedték, hogy divatos ruhák, cipők legyenek kaphatóak, mert hát hogy nézne ki a csóró proletár öltönyben? Ugyanezért korlátozták a szórakozást, a művészetet, mindent. Persze eközben folyamatosan szajkózták az ellenkezőjét, és állították, hogy mekkora jóság van, minden meg van engedve, amit a kapitalisták elvettek a néptől! S hogy valami látszata is legyen a dolognak, néhány kiválasztott területen pont az ellenkezőjét csinálták ennek a politikának. Ilyen volt például a könyvkiadás: fillérekbe kerültek a könyvek, és boldog-boldogtalant olvasásra buzdítottak.

Eközben a két blokk között óriásira nőtt a gazdasági szakadék, és a keleti valuták vásárlóértéke enyhén szólva nem állt összhangban a valósággal. A KGST-országok egymás közti kereskedelmében meg pláne. Én még gyerek voltam, de emlékszem, mennyire mást ért a pénzünk Ausztriában mint Bulgáriában. 1985-ben egy bolgár leva 17 forint volt, egy osztrák schilling pedig 6 forint. Erre is pont emlékszem, mert fillérre kiszámoltam a zsebpénzem minden utazás előtt. Akkoriban egy matchbox pontosan 100 forint volt Magyarországon, a jobbak 150 forint. (Így is beszéltünk róluk, volt "százforintos medzsó" meg "százötven forintos medzsó".) Bulgáriában egy "százforintos" matchboxot 1 - 1,2 leva körül lehetett kapni Albenában, azaz kb. 20 forintért. Ausztriában pontosan ugyanaz a matchbox 40-50 schilling volt, azaz 250-300 forint. Akkor még nem is sejtettem, hogy pontosan ugyanazzal a módszerrel mértem le a valuták vásárlóerejét, mint a komoly közgazdászok, bár ők a Big Macet szokták etalonnak tekinteni, mint mindenhol azonos értékű terméket.

Nálunk, és általában a keleti blokkban a mai napig megmaradt ez a "proletáröntudatos" mentalitás. Az átlag magyar "szerénységnek" gondolja, hogy szarul keres, "nem vágyik sokra", megelégszik egy rossz lakással, az olcsó termékekkel, a keserves élettel. Ezt verték belénk negyven éven át. Megszóljuk azt, akinek több van, akinek jobban megy. Nem a képességeknek, nem az eredményeknek tudjuk be, hanem valamiféle susmust gyanítunk. "Mibű' telik ennek új Hondára?" A rendszerváltás után bejött mellé a cigányoktól átvett kivagyiskodás, a hamis csillogás, hogy otthon potyog a vakolat, de azért legyen meg a 300 ezres kabát meg legyen kicsapva a fuksz.

Ezek a gazdasági és társadalmi csapdák eredményezik, hogy nálunk egy munkás ha meggebed sem fog soha nettó hat-nyolcszázezret keresni.