Legálisan/illegálisan beszerezhető-e lőfegyver?
Figyelt kérdés
Néhány napja valami széttépte a szomszédom nyulait, össze volt törve a ketrec, a véres maradványok az udvarukon voltak széthúzva. Rá két napra a konyhai hulladékot vittem le a kertbe és a nádasból, a bokrok közül két kutya rontott rám, de úgy hogy majdnem széttéptek, az egyik elég nagy termetű volt. Apa is látta őket a múlthéten a kert végében, de azt mondta ő négy kutyát látott, az a nagy is ott volt, amelyik rám támadott. Tegnap pedig már az udvarunkon voltak, felhordták a sarat, láttam a mancsnyomokat. Nekünk is vannak nyulaink, szóltunk a mezőőrnek, azt mondta, hogy sajnálja a történteket és előfordul az ilyesmi (???) Nem lakunk egy elhagyatott környéken, ezért volt számomra megdöbbentő, hogy ilyesmi történt. Ráadásul nem csak a háziállatokra jelentenek komoly veszélyt, hanem az itt lakókra is. Nem akarom őket lelőni, csak jól rájuk ijeszteni. Fegyvertartási nélkül ne is próbáljak meg fegyvert beszerezni? Botokkal, késekkel menjek egy feldühödött kutyahorda ellen? A saját portánkon nem érzem magam biztonságban. Teljesen tanácstalan vagyok.2017. júl. 26. 10:43
1/2 anonim válasza:
hát figyel egyet tudok tanácsolni hívd a síntéreket ők szerintem ezt elintézik.
2/2 anonim válasza:
vagy lehet lég pistolyt mondjuk az illegális
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!