Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Milyen indokkal mondjak...

Milyen indokkal mondjak vissza egy állást, ha mást választottam helyette?

Figyelt kérdés

Felvettek egy helyre, melyről kedden értesítettek, jövő hétfőn kezdenék. Még nem írtunk alá semmit, de az interjún is, illetve mikor értesítettek a felvételről is rákérdeztek, hogy van-e beadva máshova pályázatom - persze volt, de azt mondtam nincs, gondoltam így több az esélyem. Közben tegnap szóltak a másik helyről is, hogy oda is felvennének, oda hétfőn csak a papírokat kell bemenni aláírni, még nem tudom mikor kezdenék. Átgondoltam a dolgokat és mindenképp a második lehetőséggel szeretnék élni.

Az első helyen nagyon kedvesek voltak, elküldték a szerződést és minden infót e-mailben, hogy átnézhessem, írták hogy szeretettel várnak, azt láttam nagyon számítanak is rám, mert aki helyére mennék már csak egy hétig van. Persze felhívhatnám őket, hogy kaptam másik lehetőséget, de akkor meg meghazudtolom önmagam, hisz azt mondtam nincs beadva máshova jelentkezésem.

Azt is mondhatnám, hogy hirtelen költözés vagy hasonlók, de nemrég költöztem ide és erre is rákérdeztek, hogy biztos-e a lakhelyem.

Szerintetek ilyen esetben hogyan és milyen indokkal lehet korrektül megmondani, hogy nem fogok ott dolgozni?


2017. máj. 5. 15:39
 1/7 anonim ***** válasza:
82%
Mondj igazat! Ne mentsd a saját bőröd!
2017. máj. 5. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
49%

Na jó, amiket itt olvastam az elmúlt napokban, becs szóra nem lennék munkaadó...

Ne haragudj, de a 2.-ik helyről nem sokat írtál és ha az első helyen azt kamuztad, hogy máshová nem adtad be a pályázatot, ráadásul nagyon kedvesen várnak és számítanak Rád, akkor nagyon csúnya átverés, ha nem mész oda dolgozni.


"Szerintetek ilyen esetben hogyan és milyen indokkal lehet korrektül megmondani,..."

A korrektségről már akkor lecsúsztál, amikor becsaptad őket azzal, hogy máshová nem adtál be a pályázatot.


Bocs, ha kemény voltam, de nem fogom megérteni, miért kell az álláshirdetéseken hazudozni.

Ha a munkavállaló elvárja, hogy az álláshirdetésen ne csapják be (tudom, hogy sok helyen nem azt mondják, ami végül lesz), akkor a munkavállalónak is kutya kötelessége lenne igazat mondani!

2017. máj. 5. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 Carragher_x ***** válasza:
91%

"A korrektségről már akkor lecsúsztál, amikor becsaptad őket azzal, hogy máshová nem adtál be a pályázatot."

Ha már korrektségről beszélünk, akkor úgy mellesleg az interjúztatónak az égvilágon semmi köze hozzá, hogy a jelölt máshová is jelentkezett-e. Szóval ez innen indul.


Hívd fel őket és mondd nekik, hogy kaptál egy visszautasíthatatlan ajánlatot, hisz lényegében ez történt. Ajánlatot nem csak pályázat útján lehet kapni, hanem barátokon, ismerősökön, korábbi munkatársakon keresztül is, magasabban kvalifikált poziknál meg még ezek nélkül is simán megkereshetnek. Ahhoz, hogy hol és hogyan kaptál ajánlatot senkinek semmi köze a feleken kívül.

2017. máj. 5. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
60%

Nos, ott rontottad el, hogy hazudtál egyet, ami még nem is baj, ha beismered, de most szeretnél még egyet hazudni. Én nem tenném.

Igazából, ha megkérdezik jelentkeztél-e máshová mondhatod azt, hogy nem tartozik rájuk, de mivel kedvesek voltak mondhatod azt is, hogy igen jelentkeztél. Ebben nincs semmi rossz, sőt véleményem szerint előny is, mert kapkodhatnak érted más munkaadók is, így ha nagy szükségük van rád lehet, hogy magasabb bérrel is felvesznek.


Tehát a megoldás: becsületesen és szavaiddal élve korrektül azt javaslom, hogy mondd el, (amit kb itt leírtál) hogy jelentkeztél máshová is. Jobban tetszett a másik állás, aztán megemlítheted, hogy nagyon kedvesek voltak.

2017. máj. 5. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Rendben, köszönöm akkor őszinte leszek és megmondom, hogy egy jobb ajánlatot kaptam. :) Esetleg ha rákérdeznek, hogy hogyan kaptam jobb ajánlatot ha nem is jelentkeztem máshova akkor azt mondom, hogy ismerősökön keresztül.
2017. máj. 5. 18:15
 6/7 anonim ***** válasza:
54%

"Ha már korrektségről beszélünk, akkor úgy mellesleg az interjúztatónak az égvilágon semmi köze hozzá, hogy a jelölt máshová is jelentkezett-e."


Attól még, hogy az interjúztatónak esetlegesen nincs köze hozzá, attól még lehet becsületesnek lenni. Pl. egy ilyen kérdés elől ki lehet térni úgy is, hogy nem hazudik közben az ember. Ne is haragudj, de azzal a javaslatoddal, hogy azt írod, ismerősön keresztül is kaphat ajánlatot, újabb hazugságba kergeted a kérdezőt - én pedig azt próbáltam diszkréten leírni - de most már leírom egyenesben - hogy NE HAZUDJON!!!


Aki már az önéletrajzban, állásinterjún hazudik, könnyen megbukhat. Nem feltétlenül így van, lehet megússza, de a hazugság lélektana pontosan az, ami most is történik: egyik hazugság hozza magával a másikat.

Kérdezem én: MIÉRT NEM LEHET BECSÜLETESEN ÉLNI? Nem, nem csak annak van állása, aki össze-vissza hazudik: nekem is van, nem is keresek rosszul és még hazudnom sem kellett :-)


Na, lehet megint lehúzni... :D (a hülye becsületes, az ilyenek úgyse élnek meg, stb.)

Csak mielőtt lehúznátok, 1 másodpercre gondolkodjatok el, mennyivel jobb országban élnénk, ha nem hazudnának, lopnának, csalnának az emberek (kis és nagy emberre vonatkozik egyaránt).


Kérdezőnek: az már jobb, ha őszinte akarsz lenni és most már nem is mondom, hogy állj elő azzal, hogy becsaptad őket, de én nem így csináltam volna.

Nekem az egyik "trükköm", hogy egy munka elvállalásakor megemlítem - ami igaz is - hogy máshová is esélyes vagyok: ezzel nemhogy rontod az esélyeidet, hanem növeled, mert "megversenyezteted" az állásokat, akár még jobb feltételeket is kialkudhatsz.

Aztán meg lehet, hogy most kedvezőbbnek tűnik a 2.-ik ajánlat, de nem biztos, hogy tényleg jobb is. Lehet, ott jobb a fizetés, a beosztás, stb, de rosszabb a légkör.

Ha az elsőnél kedvesen vártak és korrektek - én azért megfontolnám, mit csinálok... a végén még úgy jársz, mint ez a kérdező (már ha nem Te vagy ez is...):


https://www.gyakorikerdesek.hu/uzlet-es-penzugyek__karrier-f..

2017. máj. 6. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Utolsó, nem jártam úgy, mint a másik kérdező. Nagyjából ugyanaz a fizetés, a légkörről nem tudok még nyilatkozni, de a munka pályakezdő létemre mindenképp előnyösebb, nem feltétlen a fizetés és a pozíció miatt választottam ezt, hanem mert jobbak a tanulási lehetőségek, illetve van előrelépési lehetőség.

Abban igazad van, hogy jobb becsületesen élni, de nem véletlenül mondtam nekik azt, hogy nincs beadva pályázatom máshová, mert hogy őszinte legyek már nem is reménykedtem benne, hogy hívnak onnan.

Ha már a korrektségről beszélünk: kíváncsi lennék a munkavállalókat is így véded-e, például mikor a cégek az interjú után még visszajelezni sem képesek, hogy bocs nem kellesz, vagy egyik napról a másikra leépítenek embereket, arról meg ne is beszéljünk, hogy sokszor éhbérrel kiszúrják a dolgozók szemét. Szerintem ahhoz képest teljesen korrekt dolog visszamondani egy állást. Sok olyanról hallok, hogy valaki a próbaidő utolsó napján felmond, hogy ne legyenek kötöttségei és inkább megkezdi egy másik helyen ismét a 3 hónap próbaidőt. sőt elolvastam a kérdést, amit belinkeltél. Ha jól látom, ott te magad javasoltad a kérdezőnek, hogy kezdjen el az első helyen dolgozni és ha a másodikra is felvették, akkor mondjon fel az első helyen, mivel a próbaidő alatt megteheti. A helyedben elgondolkodnék, hogy ilyenre buzdítani valakit mennyire korrektebb hozzáállás, mint amit én tettem.


Ma reggel felhívtam a helyet, amit vissza akartam mondani, 9-kor kezdenek, így 8:55-kor felhívtam őket, hogy ne várjanak. Sajnos aki interjúztatott, őt nem értem el, így egy másik HR-est hívtam, akivel az interjú időpontját leegyeztettem. Elmondtam neki, hogy átgondoltam a dolgokat, illetve beszéltem egy ismerősömmel is, aki ezen a területen dolgozik évtizedek óta, és ő is azt javasolta, hogy ne ugorjak egyből a mély vízbe - mert lehet, hogy akár meg sem tudom majd oldani a feladatokat és csak megutálom a szakmát - , hanem először olyan helyet keressek, ahol van tanulási lehetőség, mert pályakezdőként ez a legfontosabb. - Ez egyébként igaz. Illetve a munkaidő terén is eléggé rugalmatlanok voltak az interjún, így ismét megemlítettem nekik, hogy mivel mesterképzést tervezek, a rugalmatlan munkaidőbe az nem férne bele, persze ma már kapkodtak, hogy akkor mi lenne ha mégis tudnák rugalmasan kezelni a dolgot.

A végén eléggé csalódottak voltak, amit teljesen meg is értek, végül szinte rám csapta a nő a telefont, ezt viszont eléggé nagy bunkóságnak érzem, hisz mindenkinek jogában áll átgondolni a dolgokat és esetleg meggondolnia magát, még nem írtunk alá semmit. Ha ezt így kezelte, bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nincs másik ajánlat, elkezdek náluk dolgozni, de nem tetszik a hely, ezért felmondok.

2017. máj. 8. 17:39

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!