Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Mit tegyek ha a végrehajtó...

Mit tegyek ha a végrehajtó szinte mindent visz? Kifejtés a továbbiakban.

Figyelt kérdés

Adott volt páromnak egy mobilinternet simkártyája amivel 2008-2009-ben hívásokat kezdeményezett amik végül szép nagy számlát eredményeztek, ez a számlatartozás nem lett kiegyenlítve. Eleinte a T-mobile próbálkozott az összeg behajtásával majd átkerült jogi útra. Ezt a ~238.000 Ft-os számlát még szépen felhízlalták az ügyintézési díjakkal. De a későbbiekben nem keresték a páromat, talán évente egyszer ha küldtek valamit.

Közel második éve voltunk együtt de ez idő alatt sem érkezett semmi, egészen a munkakezdés után 4-5 hónappal.

Most februárban lesz egy éve hogy a lakcímkártyája alapján bármikor megkereshették volna de semmi.

Decemberben volt az első megkeresés, de tájékoztatás céljából sem tudtuk elérni az ügyvédurat aki intézi hiszen csak 2 órán át elérhető ami mindig egybefüggött a munkaidőnkkel.

Most januárban érkezett egy levél ami alapján maximum 33%-ot fognak vonni párom fizetéséből.

Most a jelenlegi fizetése 87.000 Ft volt. Így került az A hitele -13.000 Ft-ba. A banki ügyintéző pedig felhívta a figyelmét hogy csak 25.000 Ft vehet fel mert a végrehajtó 62.000 Ft-ot hajtott be. Ez mégis hol 33%? Mit tehetünk?



2017. febr. 6. 17:15
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Nekem volt inkasszóm, igaz, hivatalosan a forint számlámra, amihez nincs kártyám. Viszont ugyanannál a banknál vezettem euró számlát is, az arra érkező tételeket szintén foglalták, a maradék összeget viszont gond nélkül használtam a kártyámmal.
2017. febr. 7. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!