Mi történhet, ha 3 éve felvettem mamám nyugdíját (már a halála után), fél éven belül követelték, de nem tudtam kifizetni, és azóta nem kaptam semmilyen értesítést?
Ha nagyon akartak volna, már rég megtaláltak volna, ne aggódj.
De ha nagyon furdal a lelkiismeret, vagy nagyon beparáztál, akkor felkeresheted őket, hogy most már tudsz törleszteni, de én ezt nem tenném.
Börtönbe nem kerülsz, adósok börtöne nem létezik.
Viszont ez nekem nem kerek. Ki követeli tőled a pénzt? Mármint ki bízta meg a behajtókat?
"Börtönbe nem kerülsz, adósok börtöne nem létezik. "
A meghalt mama nyugdíját felvenni nem polgári adósság, hanem bűncselekmény.
Ellenben ha a mama 21-én halt meg és 24-én érkezett a havi nyugdíj az még az örököst illeti (tehát arra a hónapra a halál időpontjáig jár a nyugdíj, a hagyatéki végzésbe kell foglalni!)
Épp ezért kérdezem, hogy ki követeli a pénzt.
Ha bűncselekmény gyanúja állna fel, nem egy követeléskezelő cég kereste volna meg a kérdezőt, illetve én is láttam a dátumokat, amiből arra következtettem, hogy nem valami szabálytalanság történt.
Nem keversz Te valamit valamivel?
Biztos, hogy a jogtalanul felvett nyugdíjat követelték Rajtad, nem valami mást?
A dátumok alapján nem úgy néz ki, hogy jogtalan volt. Ha júniusban hunyt el, és Te a júniusi nyugdíját vetted fel, akkor az nem volt jogtalan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!