Ti belevágnátok így ebbe? Házvásárlás?
Párommal van kb. 5-6 millió forintunk, plusz két autónk. Átjárunk Ausztriába dolgozni, egyelőre csak részmunkaidőben, így kb. 450-500 ezer ft-ot keresünk havonta, évi 14x. Mivel a párom vissza akar menni egyetemre, Sopronba jelentkezett, ott béreltünk volna lakást. De mivel a rokonság szerint és szerintünk is pénzkidobás az albérlet, plusz nem is nekünk való (két autó, háziállat...stb.), kitaláltuk, hogy lehet jobb lenne ennyi önerővel már inkább venni egy lakást. Találtunk is 15 millióért helyben most épülő lakásokat, 40-45 m2 körül vannak, saját telekrésszel, így az autók és a háziállat sem jelentenének gondot. 15 millióért kulcsrakészen kapnánk, választhatunk járólapot, csempét, igaz, konyhabútor pl nincs benne, szóval a berendezésre még gyűjtögetnünk kellene. Pár évig tervezünk Sopronban lakni, átmennénk oda dolgozni, a párom járhatna egyetemre, az albérlet árából pedig törlesztenénk a lakást.
A gond inkább az, hogy hosszú távon külföldön tervezünk letelepedni, tehát lehet, hogy a párom 2-3 év múlva talál egy jobb állást sokszáz km-re innen, akkor mi lesz a lakással? Továbbá a lakások csak 2016 eleje-közepe táján lesznek készen, az egyetem pedig szeptemberben kezdődik...
Szerintetek érdemes belevágni? A környezetünk azt mondja, jó lehetőség, de ők azt akarják, hogy itthon telepedjünk le.
Igen, az albérlet egy szolgáltatás, amiért fizetünk, csakhogy irreálisan magasak az albérleti díjak Sopronban, sőt az egész osztrák határ mentén. Albérletet kettőnknek 150 ezer alatt nem is találtunk, míg a hitelt 10 év alatt havi 100 ezer Ft-ból visszafizetem.
Egyébként a terv az, hogy félre kell tennünk a hiteltörlesztés mellett egy kis pénzt,amiből ki tudunk költözni külföldre, a lakást pedig kiadjuk, amiből tovább törlesztjük a hitelt.
Ha a családban össze tudjátok a lakásra a pénzt gyűjteni, akkor érdemes ezen töprengeni.
A banki kamatok történelmi mélyponton vannak, a következő pár évben várhatóan emelkedni fognak.
A szerződéseket a saját szájuk íze szerint változtathatják (igen most aláírták, hogy nem, de a szabályozás csak formális).
"Továbbá a lakások csak 2016 eleje-közepe táján lesznek készen"
BIZTOS?
Én a helyetekben nem vennék lakást.
Az ingatlan befeketetés jó helyen, meghatározott szempontok alapján jó lehet, de nem hitelre.
Még látszik, hogy nincs reális jövőképetek sem. Illetve mellékállás alpján kinti életet tervezni nem könnyű. Majd ha kint éltek pár évet, azután próbáljátok eldönteni, hogy mit is akartok valójában.
Kint venni nem fogtok nagy valószínűséggel, mert oylanok az árak és a kultúra is, hogy nem kötik röghöz magukat az emberek mint itthon. Így ott is albérletezni fogtok.
Itthon kérdés, hog ykiadható lenne-e még az ingatlanootk, majd akkor, amikor már nem kell, de ki lát előre ehhez 5-6 évet?!
Ha viszont annyi időt biztos kint lenntek, akkor a jelenelgi öszegehz simán összeteszitek a hiányzó részt, ami egy akkori új építésű házhoz kellhet, lakhatásra itthon ha mégis inkább hazajönnétek. Ahelyett, hogy 20 évre elkötelezitek magatokat, változó feltételek mellett.
Emelkedhetnek a törlesztőitek, és lehet olyan is, mint nekünk si volt, hogy fizetjük a lakáshitelt százezrével haza, miközben kint élünk...
6 év után mégis itthon kezdtünk új helyen, új életet. Igaz közben kiadásra is került az első ingatan is, úgy hogy meg tudtok odani az ellenőrzését is aránylag és nem x.000 km-ről kellett volna azon aggódni, hogy mikor lép le a bérlő.
Ja és még egy dolog, én is levelezőn csináltam meg itthon mellette a felsőfokú képzésemet. Így az nem biztos, hogy gondot jelenthet a párodnak sem.
Viszont nem mindegy, hogy teljes havi bért kaptok és járadékokat fizetnek utánatok, vagy csak részmunkaidőset.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!