5 év alatt szeretnék összegyűjteni kb.8-10 millió forintot, hogy vehessek egy kis lakást. Hogyan csináljam?
Külföldi vendéglátó munka, (akár szárazföld is), ahol szállás és ellátás adva van. De hajóval 5 év alatt nem 1 lakásra valót teszel össze (tapasztalat). 1000 euro/hó amit félre teszel még mosogatóként is, túlmutat az éves 2 millión és ritka aki 5 évig csak mosogat ahelyett, hogy promotálnák, vagy továbblépne.
Mondjuk én speciel pont nem Pestben láttam a nagyobb rációt. Induláshoz már egy vidéki megyei városban is kapsz két év után egy lakást. Párhuzamosan pedig bérbeadásból is van bevételed,amíg kint vagy, vagy már 5 év után itthon és akár vállalkozol, akár alkalmazott vagy, amellett, hogy egy pesti kisebb garzont megveszel magadnak mellékesnek marad egyéb bevételed is és még csak vállalkoznod sem kell hozzá.
A nagyobb kérdés, 5 év után haza akarsz-e majd még egyáltalán jönni és ha igen, mit szeretnél csinálni.
Ha 5 év a terv, akkor 3 év után már elő kell készítened a "terveid itthonra".
De ha még inkább "ügyeskedsz", sok mindent ki lehet ebből hozni.
Sziasztok!
Számítottam a negatívabb, "hülyének nézős" kommentekre, főleg mert este nem is igazán tudtam kifejteni részletesebben, hogy mi a helyzet. Valóban, még csak egy érettségim van, illetve most lesz középfokú angol nyelvvizsgám. Nem igazán tudom még, hogy hol tanulhatnék tovább, félre ne értsétek, mert nagyon is szeretnék, de "kissé" hátráltat a magyar oktatási rendszer. A szüleim és a nagyszüleim sorsából kiindulva mindig motivált, hogy én biztonságban, stabil körülmények között élhessek egyszer. Lehet hogy furcsa, de én szívesen kezdeném inkább azzal, hogy megteremtem magamnak ezt a biztonságot, egy otthont, ami mindig ott lesz nekem bázisul. Nem akarok függeni senkitől, sem pasiktól, sem a szüleimtől, sem a főbérlőtől, stb., ezért szeretnék saját lakást. Plusz szerintem nem egy rossz dolog, ha megtapasztalod fiatalon, hogy milyen is az igazi "fizikai" munka, lehet, hogy sokkal jobban tudnék értékelni később pl. egy irodai munkát itt, Magyarországon. Nagyon hasznos és bíztató válaszokat kaptam, és látom, hogy kemény munkával, de tényleg kivitelezhető az, amit szeretnék. Köszi :)
Egyébként Bak Norbert, nagyon kíváncsivá tettél a hajózással kapcsolatban, főleg azon csillant fel a szemem, hogy "nem is egy lakásra valót lehet összegyűjteni". Kár, hogy még nem vagyok 21, és nem tudok jelentkezni ilyesmire, pedig az angoltudás meglenne hozzá. A lelkierő mondjuk nem biztos (mert az tuti sok kell hozzá, magányos munkának képzelem, elvágva a szeretteidtől, egy pici lukban alszol, stb..). Bár 2-3 évet ki lehet bírni, ha a végeredmény egy lakás :)
Csak a tapasztalataim írtam le, egyébként hasonlóképp voltam, csak rosszul kezdtem neki az életemnek anno én is hitelre lakás, családalapítás mellette fősuli.
Így pár év alatt meg könnyebben ment minden, nem a hitel a meghatározó, páromnak is lett külön saját háza és még egy lakás is alakulóban van idén. A hajó mellett fősulit is csináltam, ami ma meg már az itthoni "munkám", de még mindig nem 100%-os minden. Nem egyszerű itthon utána, pláne ha hozzászoksz egy kinti jövedelmi szinthez. Az életkor kezdő pozíciónál nem tudom ugyan mennyire meghatározó, pláne ha nem szakmunkáról van szó. Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!