Az orvos elkérte a tb kártyámat. Erről nyilvántartásba vett, majd ezután sem közölte, hogy ő magánorvos. Csak a vizsgálat végén szólt, amikor is horribilis összeget kért. MIT TEHETEK?
Nem írtam alá semmilyen megállapodást, a számlát sem. Mondtam is neki, hogy nem fizetem be, mert félrevezettek. Azt mondta például,hogy nyugodtan fizessek, a tb majd nekem megtéríti az összeg nagy részét. Erre azt válaszoltam, akkor forduljon közvetlenül a tb-hez, én sem a fizetést, sem a közvetítést nem vállalom. Még aznap délután írtam neki a számlán szereplő email címre, hogy a recepción a tb kártyámat kérték, az alapján vettek nyilvántartásba, és abban a hitben hagytak, hogy nem kell fizetnem. Említést sem tettek másról. A számlán szereplő néhány tétel nem került szolgáltatásra, a számlát kifizetni nem fogom.
Ennek ellenére feldolgozásra küldött egy magánlaborba mintát, amit szintén kiszámlázott.
Bár már azóta vagy 8 emailt küldött, mindig érdemben válaszoltam, amire ő semmilyen érdemleges választ nem küldött, csak hajtogatta a magáét.
Most átadta a "követelést" egy behajtócégnek. Tájékoztattam őket is arról, hogy engem félrevezettek, tb kártyám felmutatását, sőt átadását kérték a recepción. A számlán szereplő tételek egy része meg sem valósult. Nem történt díjköteles szolgáltatás.
KÉRDÉS:
-Bárki bármit kiszámlázhat, olyan feltételekkel, ahogy ő csak gondolja?
-Félrevezethet a tb-tagságával kapcsolatosan, ill a tb kártya kérése elegendő-e a félrevezetéshez ebben az esetben?
-Miután már írásban közöltem, rögtön aznap, hogy nem tartom méltányosnak ezt a bánásmódot és nem fogok fizetni, még belevonhat további költségekbe (amit előre kiszámlázott), egy laboros körbe is?
-Én ennek a hülyeségnek magánszemélyként ki vagyok téve? Ameddig ő ezzel keres, addig ingyen és bérmentve rendelkezésre kell állnom, hogy válaszolgassak, vagy van egy határ?
-Közöltem, hogy bíróság előtt is szívesen képviselem az igazamat.
-Viccből közöltem, hogy magánszemélyként sajnos nem állok korlátlanul hülyeségek miatt rendelkezésre, és levelenként a feldolgozási díj 30000 forint, amiről a számlát hamarosan kézhez kapja. = Amit ő tett, az részben még rosszabb is.
Azt írod, a rendes szakrendelők is magánlakásokban vannak. Ezt nem hiszem el. Ilyen nincs ebben az országban.
Linkeld be, hol voltál. Mások is kérték.
Igen, aki magándenedelésen kártyát kér, vagy ott gyógyszert tud felírni, az azért van, mert főállásban egy állami intézmény orvosa, és amellett van magánrendelése.
Egyébként az e-mail igenis hivatalos módja a kapcsolatfelvételnek. Nem kell ehhez több százezres befektetés egy digitális aláíráshoz, ez baromság.
Hogy a behajtó/végrehajtó részéről elég-e egy e-mail, azt nem tudom, de miért ne kereshetné meg az orvos e-mailben, hogy elkérje a címét?
Ma már a bank e-mailben küld mindent, számlakivonatot, felszólítást. E-mailben teszünk panaszt.
A közműcégek számlái e-mailben jönnek. Gyorsabb, nem vész el, visszakereshető, nem utolsósorban környezetkímélő.
Bármit el lehet már intézni e-mailben, és ez így HIVATALOS. Még adóbevallást is tehetünk elekronikusan, és a NAV-ot is elég e-mailben megkeresni, bármi probléma van.
22!
A bank, a közművek digitalis aláírással rendelkeznek, ok küldhetnek barmit. Az adóbevallásodat csak es kizárólag akkor küldhetek e-mailen, ha van ügyfélkapu regisztrációd - tehat pontosan beazonosítható vagy, ebben az esetben ez a digitalis aláírás.
Itt a házak aljában vannak a hivatalos orvosok is.
A kérdés az, hogy félrevezetéssel kiszámlázhat-e utólag bármit valaki szolgáltatásért, ha a felsoroltak egy része meg sem történt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!