Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Hogy szabadulhatnék meg ettől...

Hogy szabadulhatnék meg ettől az ügynöktől?

Figyelt kérdés

Úgy kezdődött, hogy az egyik kolleganőm megkérdezte, hogy meghallgatnám-e a fiát, mert pénzügyi befektetési tanácsadással foglalkozik és szeretne erről egy ingyenes tájékoztatót tartani.

Hát nem örültem neki, de mivel úgyis a kolléganőm fia és ha ezzel segítek neki, hogy meghallgatom, pénzt kap érte, azért végül is rábólintottam. Ha idegen lett volna, tuti elsőre elhajtom.


Meg is jött a gyerek. Először azt gondoltam, hogy fél óra lesz az egész, de gyakorlatilag fél délután hallgathattam a jól begyakorolt hosszadalmas rábeszélő marketing szöveget.

Majd a végén a létező összes személyi adatomat meg kellett adnom. Nekem már ez sem tetszett. De ekkor is még úgy gondoltam, hogy jó legyen, végül is ezzel igazolhatja a főnökei felé, hogy megtartotta a kiselőadást.


Mielőtt elment adott egy papírt, ami arról szól, hogy piramisjáték szerűen embereket kell nekem beszerveznem, hogy meghallgassák ugyan ezt az előadást.

Ez sem tetszett, de megígértem, hogy körbekérdezek az ismeretségi körömben, hátha érdekel valakit.


Így is tettem. De mindenki ahogy meghallottam hogy miről van szó, helyből menekülni kezdett, hogy nem érdekli.


Na, pár nap múlva visszajött a gyerek, hogy kalkuláltak nekem egy kihagyhatatlanul jó befektetési ajánlatot.

Hát nem tudom... de szerintem semmivel nem volt jobb az az ajánlat, mintha egy kicsit utánajárok, hogy mit kínálnak most a bankok. Na, meg 20 évre kellett volna lekötnöm a pénzem valami befektetési alapba, amit így 30 évesen nem tudok vállalni.

Ezt meg is mondtam neki, hogy köszönöm, de nem élek az ajánlattal. Előtte persze előtt megint ment az egy órás pszichológiai rábeszélő duma...


A gyerek végül ezt elfogadta. Azt hittem, hogy ez nem fog ilyen simán venni. Viszont rákérdezett erre a beszervező lapra. Miután mondtam neki, hogy körbekérdeztem, de nem igazán érdekelt senkit, gyakorlatilag egy hisztirohamot levágott, hogy akkor is szerezzek ügyfeleket, mert hogy ez milyen fontos neki, ezzel minősítik a munkáját és ezért kap fizetést...


Végül elment. Megnyugtattam, hogy ha tudok valakit, majd szólok.

Másnap megint felhívott. Megmondtam neki hogy előző nap este óta még nem is igazán volt lehetőségem erről kommunikálni senkivel, elkezdett ordibálni vele a telefonba és követelőzni, hogy ha órákat szánt rám, akkor ez a minimum hogy szerzek neki ügyfeleket. Valamint jövő héten fel fog hívni, és addigra legyen((!) ezt szó szerint így mondta) minimum 2-3 ember.


Én meg csak pislogtam. Nem én kértem, hogy szánjon rám órákat. Én úgy érzem, hogy azzal hogy meghallgattam, két délutánomat is rászántam, az összes létező adatomat kiadtam neki, én tettem neki szívességet és nem fordítva.

Továbbá azt elfelejtette az elején megemlíteni hogy a tanácsadás, állításával ellentétben, mégsem ingyenes, hanem az az ára, hogy utána én vagyok köteles újabb ügyfeleket beszervezni.

Nekem erre nincs se időm, se energiám, hogy ha az ismerőseim közül nem érdekel senkit, akkor utcán idegen embereket szólítsak le, vagy netán házaljak azzal hogy érdekel-e valakit befektetési tanácsadás, csak azért hogy ő jutalékot kaphasson. Szerintem ezt nem is várhatja el tőlem.


Szerintetek hogy szerelhetném le hogy ne hívogasson folyton és ne zaklasson? A munkahelyi telefonomat muszáj felvennem és az nem is írja ki a számot. A már 14 éve meglévő mobilszámomat sem szeretném csak emiatt megváltoztatni.

Igaz hogy a kolléganőm fia, ráadásul főnököm is, ami miatt különösen kellemetlen az ügy, de ez már kicsit kezd sok lenni.


2014. ápr. 24. 14:19
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
A rövid, tényszerű válaszokkal lehet az ilyeneket lerázni, amikre nem tudnak mit reagálni. Néhány erős "NEM" megteszi a hatást. Nem kell jópofizni, meg ígérgetni, hogy majd így meg úgy lesz. Nem és kész.
2014. ápr. 24. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Velem játszaná el egy ilyen, úgy elküldeném a p-ba, hogy Ő pislogna :)
2014. ápr. 24. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Én ezt mondanám neki:


"Nézd kedves X (gyerek neve. Türelmesen meghallgattalak édesanyádra való tekintettel (mert a kollegája vagyok)- köszönöm a rám szánt idődet, de azt tudd, hogy én ezt nem kértem, hanem megengedtem, hogy elmondd, amit szeretnél.

nagyon sajnálom, hogy nem tudsz nekem és az ismerőseimnek ajánlani semmit, de ez van. Én szeretek dönteni az életemről, a pénzemről és a barátaimmal való kapcsolatomról is, ezt leszel szíves elfogadni és tiszteletben tartani.


Nem fogok senkit beszervezni, mostmár csak azért sem.

Nem fogom a baráti kapcsolataimat terhelni ezzel: lelkiismeretesen szóltam, nem érdekli az ismerőseimet ez a lehetőség.


Legyél szíves ezt tiszteletben tartani és normális hangnemben kommunikálni velem, elfogadni a döntésemet.

Amennyiben még egyszer megengeded magadnak velem szemben ezt a vérlázító stílust, jelezni fogom édesanyádnak is, illetve elgondolkodom azon, hogy az Y cégnél a felettesedet is felhívom és ugyanilyen hangnemben kiosztom.


Nekem ez már zaklatás, nem akarok a témáról többet beszélni veled.

Tanult intelligens ember ennyiből megérti, remélem, te is közéjük tartozol.

Minden jót."

2014. ápr. 24. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
92%

reszemrol egyaltalan nem szoktam finomkodni, ha valaki az en kontomra probal penzt szerezni (ertsd: en egessem magam, hogy o jutalekot kapjon). kerek-perec megmondod, hogy NEM ERDEKEL amit mondani akar, ne hivogasson, ne zaklasson, ellenkezo esetben feljelentest teszel ellene.


ha igazan szepen akarod csinalni, sok-sok szem- es fultanu elott teszed meg mindezt.

2014. ápr. 24. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
92%

Az egyik ügyfelemnek volt ilyen 2 perc alatt elhallgatott.

Bemutatkoztam, mint ügyvéd, és elmondtam, hogy a beszélgetést felveszem, a későbbi feljelentés végett.

Kérdések:

Aláírt szerződés van?

Nincs.

Akkor szóbeli megegyezést alátámasztó hangfelvétel?

Nincs.

Megmondaná a Pszáf regisztációs számát, hogy ön után tudjak érdeklődni?


Itt le is csapta a telefont, többet nem hívott senkit.

Kérd meg az egyik haverod.

2014. ápr. 24. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

Ott követed el a hibát, hogy konfrontálódást kerülsz!

Mond meg kerek-perec, hogy nem érdekel és nem keressen.

Amíg nem mondod ki és finomkodsz, addig fog a nyakadra járni, mert remél belőled üzletet!

2014. ápr. 24. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 SzarvasLászló ***** válasza:

Mint ezen a téren dolgozó írom Neked:


Azonnal és határozottan tudni kell nemet mondani. Ennyi az egész. (Az is igaz, hogy a főnök fiának nehéz nemet mondani...)


Vagy a mókásabb verzió: szólj a kolléganődnek/főnöködnek, hogy annyival emelje meg a fizudat amennyibe a megtakarítás havi díja kerül.


A leírásodból látszik, hogy a gyerek pszichológiai eset, a főnököd meg olyan amilyen, hagyja, hogy Rajtad csattanjon az ostor...


Legrosszabb esetben üljetek le hármasban...

2014. ápr. 24. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

Az a baj, hogy nekem nem jönnek csípőből az ilyen frappáns lerázó szövegek, mint amiket írtatok.

De majd megpróbálom valahogy határozottan leállítani.

2014. ápr. 24. 17:34
 9/12 anonim ***** válasza:
nah várj, ez a főnököd fia?
2014. ápr. 24. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Mondd meg neki, hogy nem érdekel, ne keressen, és tedd le a telefont. Ha újra hív ugyanezt és tedd le a telefont. Ha közgazdász vagy, akkor pedig elég, ha rávilágítasz a terméke hatranyaira
2014. ápr. 24. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!