Aktív korúak ellátása iránti kérelemhez kinyomtatható formanyomtatványt hol találok?
Az önkormányzattól (is) lehet ezt a nyomtatványt kérni, de most egy nyomtatványért ha lehet nam állnék sorba órákat, gondolom a neten le lehet tölteni. Találtam is egyet de nem tudom hogy ez az-e mert sohasem láttam még ilyet.
Megpróbálkozhatsz beadni azt a nyomtatványt, amit linkeltél.
Kötelező tartalmi elemei vannak a nyomtatványnak, de nincs rá egységesített nyomtatvány, minden önkormányzat olyat használ, amilyet akar.
Felénk pl. 3 szomszédos községben három féle nyomtatvány van, és mindegyik önk. csak a saját nyomtatványát fogadja el.
Próbáld megnézni e település honlapján, hátha feltették az általuk használtat (némelyik önk. felteszi)
Nálunk sincs fent egyik település honlapján sem, mégsem fogadják el a netől letöltött és kitöltött nyomtatványt, csak az általuk kiadottat.
Ha ezeket feltennék egy egységes helyre, akkor sokkal jobban látnák a lakosok is, hogy sok önkormányzatnál túl sokan ücsörögnek az irodákban.
Nálunk pl. nincs 900 a lakosok száma. A kötelező társulás után a nagyobb község jegyzője maradt jegyző, a mi községünk jegyzője aljegyző lett. Rajta és a polgármesteren kívül az "ügyintézők" száma 6 (úgy, hogy pl. építési hatóság egyik községben sincs már jópár éve)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!