Mi legyen a házammal?

Próbálom röviden felvázolni a tényállást, de mivel minden mindennel összefügg, nem tudom, mennyire lehet zanzásítani.

Van egy házam/házunk vidéken. El kell mondjam, sokat, majd’ 40 évet laktam városban, az igazi otthonom azonban vidéken van. Városban szerintem csak LAKNI lehet, ÉLNI nem. (Én meg nem lakni jöttem erre a világra.)

Úgy esett, hogy 40 évesen végre vidékre költözhettem. Ezt megelőzte egy válás, amiben mindent otthagytam, meg egy rokkantosítás. Az új párommal mindketten betegek voltunk. Nagyon. Neki addigra a fél belét kivették már, nekem pedig 1-2 éven belül mankót, majd tolókocsit vizionáltak az orvosok.

Szóval a kevéske pénzünkön vidéken vettünk egy öreg házat, szép nagy területtel , mellé egy kis akácos, fenyves, stb. Bio-gazdálkodásba fogtunk, kidobáltuk az összes gyógyszert, és szépen meggyógyultunk. (A házat is felújítottuk időközben, és rendkívül energiatakarékossá alakítottam.)

Tavaly, jóval túl az 50-en, kirúgtak a nyugdíjból, lépni kellett; kijöttünk Németországba.

Na most! Mi a bánatot kezdjek a házammal? Szerencsére találtam albérlőt, aki, (ha a bérleti díj nem is sok, de legalább) rendben tartja a területet, az épületet, és vigyáz rá, hogy a buckalakók ne hordják széjjel. Mert hogy olyan környéken áll, ahol sűrűn előfordulnak. Itt kezdődnek a problémák.

Azt tervezzük, hogy 60-65 éves korinkig maradunk itt kint. Közben azonban hírt kaptunk otthonról, hogy lenne vevő a házra.

Csakhogy:

Ha eladom, nem lesz állandó bejelentett lakhelyem.

Ha eladom, pénzben lesz minden vagyonom, az meg csak romlik és romlik.

Ha eladom, az évek alatt összeszedett milliónyi szerszámom, kacabajkám, az öreg (de csodaszép) faragott bútorunk mind odavész.

Ha eladom, megszűnik a hátországom, a biztonság érzése, hogy ha bármi balul üt ki, van hova visszavonulni.

Ha ne adom el, ki tudja, mikor találok rá megint vevőt?

Ha ne adom el, öregkorunkban egyre könnyebb prédája leszünk a roma bűntényeknek.

Ha ne adom el, öregkorunkban csak nyűg marad a most még annyira tetsző hatalmas terület.

Ha ne adom el, öregkorunkban távol leszünk az esetleg életet jelentő kórházaktól. (Már ha lesznek még egyáltalán…)

Vannak helyzetek, amikor hiába minden bölcsesség és élettapasztalat, egymaga kevés az ember a döntéshez. A tengerben úszik, körülötte csak óriási hullámok, melyektől aztán ne lát semmit, csak a soron következő hullám taraját. Egy kívülálló, aki a partmenti szikláról figyeli az eseményeket, sokkal tisztábban látja, hogy merre kéne úszni szerencsétlennek, hogy előbb-utóbb partra vergődjön. Most ti vagytok a kívülállók, a ti iránymutató segítségeteket kérem.