Ha a cég ahol dolgoztam csődbe ment, miközben én GYED-en voltam, hogyan kaphatom vissza a papírjaimat?
Ez egy munkaerő közvetítő cég. Az új cég (természetesen az új cégnek ugyanaz a tulajdonosa, stb.) nem valami segítőkész ebben az ügyben. Akivel lehet beszélni az a munkaügyes kollegina, de Ő csak a vállát húzkodja. Arról nem is beszélve, hogy a 2 év alatt felhalmozott szabadságomnak is búcsúz inthetek. Vagy esetleg tehetek valamit?
Ha nem tudom visszaszerezni a kilépőpapírjaimat, hogyan tudok új munkát vállalni?
Ilyen ügyben a "volt" munkahely telephelye szerint illetékes Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőség jár el.
Nekik kell bejelentést tenni erről, és ők hivatalból eljárnak az ügyben.
Tapasztalatból mondom.
Az Édesanyám cége tünt köddé, Ő pedig nyugdíjba szeretett volna menni, de az igazolások hiányában nem tudott. A nyugdíjfolyósítónál mondták, hogy a Munkaügyi Felügyelőség az illetékes ilyen ügyben. Személyesen megtettük a bejelentést, elmondtunk minden általunk tudott elérhetőséget, jegyzőkönyvet vettek fel és közölték, hogy intézkednek.
Nem tudjuk, hogy hogyan kerítették elő a céget, de 2 héten belül postán megkaptunk minden papírt, és egy telefonhívánt a kedves cégtől, hogy "Rohadjunk meg".
De bennünket az utolsó mondat nem zavart, meg sem hallottuk...
Gondolom még egy jó nagy büntit is kaptak a nyakukba.
Egyébként azt még hozzátenném, hogy köddé válni elég nehéz, legalábbis a hatóságok részére.
Egy csőd, felszámolás nem úgy megy, hogy "na ma mindent itthagyok" és szevasz. Jogi procedúra, felügyeleti szervek bevonása nélkül nem működik.
Minden "bezárt" cég iratai valahol letétbe vannak helyezve (levéltárak), csak meg kell találni őket:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!