Intrum behajtó cég? Miez? Már 3 sms-t kaptam tőlük kb negyedévente egyet, ma reggel pedig felhívtak!
Utolsó, lesz az még több is, ha egyszer végrehajtóhoz adják, mert azok is rá fogják tenni a saját munkadíjukat.
És azok nem fognak sms-el szórakozni, hanem rádtörik az ajtót a rendőrökkel és visznek amit tudnak ha máshogy nem megy, illetve pillanatok alatt leszipkázzák a pénzt a bankszámládról.
Ez minden tartozásnál így megy, kafa vagy nem. Érdemes minél előbb fizetni, és kikerülni a hülyeség vámszedőit.
,,Utolsó, lesz az még több is, ha egyszer végrehajtóhoz adják, mert azok is rá fogják tenni a saját munkadíjukat."
Nem mondtam, hogy nem fizetjük, tehát nem véletlenül lett a 60-ból 220. A 220-ban már benne van a munkadíjuk is. (Y)
Ezt használtam fel:Több szakértő véleménye szerint, amennyiben tartozás van valamilyen Szolgáltató illetve Bank felé, és már egy idő eltelt nem fizetéssel a szolgáltató illetve bank kiadja harmadik félnek a személyes adatokat, behajtás jogcímén. Ezzel azonban, súlyos bűncselekményt követnek el!
A személyes adatkezelésről szóló törvény szerint nem adható ki személyes adat harmadik félnek csak abban az esetben, ha az adóst erről levélben tájékoztatják, és beleegyezését megkapják. A törvény 6. §.-nak 8. pontja szerint, azonban:... „(8) Kétség esetén azt kell vélelmezni, hogy az érintett a hozzájárulását nem adta meg.”
Abban az estben, ha adósság kezelő faktoring cégek megkeresik az adóst, hogy a nevesített szolgáltató, vagy bank kezelésébe, illetve tulajdonába adta az adósságot, felmerülhet a kérdés, hogy vajon jogában állt-e?
A szolgáltató, illetve bank nem jogosult a követelésének eladására, mert az adós a szolgáltatóval. illetve bankkal kötött szerződést és nem a faktoring céggel.
Ezek a faktoring cégek teljesen jogtalanul járnak el. Követelés kezelésére sem jogosultak csak az a cég, akivel az adós szerződést kötött.
Ennek módja a jogosult szolgáltató illetve bank kér az adós ellen fizetési meghagyást és annak alapján bírósági végrehajtást, ez a jogos eljárás.
Tehát, amennyiben zaklatja az adóst ilyen nemű faktoring cég, az adós írjon egy feljelentést a Pesti Ügyészségre, és ennek keretében kérje az ügyészséget a faktoring cég felszámolására, a személyes adatainak a faktoring cégnél azonnali megszüntetését továbbá a szolgáltató illetve bank, aki az szigorúan titkos adatait kiadta, kérjen ellene kártérítési kötelezettség megállapítását.
Ha az adós valamikor mégis szóban vagy írásban beleegyezését adta ezen adatok kiadására, írjon levelet a faktoring cégnek, hogy kéri az adatai azonnali törlését, mert nem velük szerződött, hanem a jogosult szolgáltatóval vagy bankkal. Továbbá az adós írjon egy levelet a szolgáltatónak vagy a banknak és szólítsa fel, hogy úgy rendelkezik, hogy ezen túl az adatait zártan kezeljék és megtiltja az adatok harmadik félnek való kiadását.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!