Ti hogyan indítanátok be mondjuk egy klubot?
Először is fog kelleni úgy 200 millió forint alaptőke minimum. Attól függ mekkora klubot akarsz.
Ha ez megvan akkor felmérném hol van rá igény, mennyire élnek jól ott az emberek (ez majd az árak kialakítása miatt lesz fontos). Valamint fontos még, hogy legyen megfelelő számú tömegközlekedés a környéken, hogy könnyen megközelíthető legyen.
Ha újonnan akarsz építtetni egy 2-300 fő befogadására alkalmas klubot, akkor előtte földet kell venned, mondjuk 1 hektárt, a földhivatalnál kell majd szerződést kötni, hogy te ezt a földet erre és erre a célra, mondjuk üzleti tevékenységre fogod használni és 2 éven belül építkezni fogsz rajta.
Ha nem akarsz építkezni, akkor bérelhetsz vagy vehetsz pl belvárosban hatalmas pincehelyiségeket, amelyeket jó minőségű hangszigetelő anyaggal el kell majd látnod, nehogy hőbörögjenek az ott lakók.
Vagy vehetsz már nem használt gyárépületeket, amiket cirka 20-30 millióért fellehet újítani.
Na, ha a hely megvan, eltervezed a kialakítását kívül az arculatot belül hogy, mi hol legyen, tánctér, bár, wc, raktár. Ezután elkezdheted beszerezni, kialakítani a következőket: padlólap, csempe, klub belső színei, hangulatvilágítás, disco fények, reflektorok, hangtechnika, biztonságtechnika (tűzjelzők, tűzoltó készülékek, kamerák).
Mindeközben keresel embereket akik ezeket a helyükre rakják. Először is villanyszerelő kell, teljesen új kábeleket kell berakni a falakba. Majd a víz és gázszerelők gondoskodnak a vízről és a gázról. Festők lefestik neked amit akarsz. Burkolók lerakják a padlólapokat és csempéket.
Ha a klub belső arculata megvan, jöhetnek a bútorok (asztalok, székek, bárpult, fogas stb).
Ezek után az állami szervekhez kell menned, hogy meggyőződjenek arról, hogy a te klubod alkalmas az éjszakai élet lebonyolítására. Különféle engedélyeket kell szerezned, leellenőrzik a klubodat, hogy biztonsági, zaj és egyéb szempontokból megfelel e az előírásoknak.
Közben intézkedsz a személyzetről, ez talán a legkönnyebb, mivel sok a munkanélküli.
Kell úgy 5 bárpultos, egy éjszaka 2-3 melózik, majd váltják egymást. Szükség lesz biztonsági őrökre 1 a bejáratnál, 3-4 a klubban, takarítókra, kisfőnökökre, akik ellenőrzik, hogy minden oké legyen. Kell 1 könyvelő meg egyéb irodai emberek.
Ha stílusos helyet akarsz, akkor pincéreket is felveszel mondjuk 3-at.
Tuti, hogy kihagytam jó pár dolgot, de jó volt itt tervezgetni :D
Remélem segítettem ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!