Hogyan vásárolhatok leselejtezett eszközöket egy adott iskolától?
Van egy iskola, ahol leselejteztek közel 100+ db. Albacomp márkájú Noteszgépet, amit még annak idején 2009~2010 környékén nyert meg az Intézmény egy EU-s Pályázati Program keretein belül, ha minden igaz.
Ezeket a Noteszgépeket leselejtezték, mert már elavultak, ezért egy jelképes összegért elszeretné adni az Intézmény, amire természetesen vevő lennék mint magánszemély, mert sajnos nincs cégem.
Főállás mellett foglalkozok IT. eszközök felújításával.
Mi annak a hivatalos menete, hogy én ezeket a Noteszgépeket megvásároljam az Intézménytől?
Ők hogyan tudnák ezt elszámolni, illetve milyen dokumentumokra lenne szükség?
Egy egyszerű afásvételi elég lenne?
Az iskolát már tegnap felhívtam, ahol tanácstalanok, mert még ilyet sosem csináltak, ezért nincs tapasztalatuk, és sajnos nekem sem.
A tankerülettel is beszéltem, de ők sem tudtak érdemi választ adni.
A válaszokat előre is köszönöm!
28/F
Adásvételi*
Elnézést a hibák miatt.
Telefonról írtam.
Mindent megoldottam, mert közben konzultáltam a helyi tankerülettel, akik felvették a kapcsolatot az érintett iskolával.
Az iskola igazgatója ma felhívott, hogy januárban kerülnek ki a leltárból az eszközök, mert mint utólag kiderült még akkor kapták ezeket a noteszgépeket mikor még az Önkormányzat volt a fenntartó, aztán lett a Klik, aztán Klik leltárába is bekerültek, amelyek januárban kerülnek kivezetésre.
A lényeg az, hogy valahogy megoldották, hogy megtudjam vásárolni, csak januárban. :)
Ezenfelül még egy Művelődési központtól is hozok gépeket.
Ennyit számít, ha valakinek jó a meggyőző és kommunikációs készsége, úgyhogy semmi sem lehetetlen.
Én mindent elintézek.
Meg ennyit számít, hogy még nem történt meg a selejtezés. :-D
Jó szerencsét a továbbiakban is! Boldog Karácsonyt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!