Dolgozok egy vegyesboltban, ahova rendszeresen járnak be üzletkötők. Általában hagynak ott grátiszt a forgalmazott termékeikből, néha nem is keveset. Ez a grátisz kinek a tulajdonát képezi? Az üzlet tulajdona, vagy a boltvezetőé?
Figyelt kérdés
NEM a boltvezető az üzlet tulajdonosa, hanem egy másik cég, amiben a boltvezető csak alkalmazott.okt. 15. 18:17
3/14 anonim válasza:
Azért ez eléggé szürkezóna, mivel grátisz, gondolom semmilyen formában nem jelenik meg a bolt könyvelésében ezek a dolgok. Onnantól hogy az üzletvezető mint alkalmazott az első ember az üzletben, aki fizikailag ott tartózkodik, ő dönthet róla hogy hazaviszi, elosztogatja a dolgozóknak, vagy mit csinál vele.
4/14 anonim válasza:
Valójában az üzlet tulajdonosáé (aki csak nagyon ritka esetben azonos az üzletvezetővel).
Az egy másik dolog, hogy az üzletvezető lenyúlja.
5/14 A kérdező kommentje:
sem a leltárban, sem semmiféle nyilvántartásban (sajnos) nem szerepel. A boltvezető hazalopja, senkinek semmit nem osztogat szét, pláne nem rakja ki a boltba eladásra. Nyilvánt az üzlet tulajdonosa sem tud erről semmit. Viszont otthon már szó szerint hegyekben állnak a termékek, a szomszédhoz, rokonokhoz hordja át tárolása, mert náluk már nem fér. Vajon ez kimeríti e a LOPÁS fogalmát, mint büntetőjogi kategória?
okt. 15. 19:14
6/14 anonim válasza:
Ajándék terméket nehéz ellopni, de ha ennyire bosszant hogy hazaviszi nyomd fel az üzlet tulajdonosánál
7/14 anonim válasza:
Gondolom az üzlettulajdonos telibe tojik rá hogy mit csinál vele az üzletvezető, csak a kérdezőnek seggfájása van hogy nem ő viheti haza a grátisz cuccokat.
8/14 A kérdező kommentje:
Nincs seggfájásom, csak gusztustalanul parasztos amit művel....
okt. 15. 20:01
9/14 anonim válasza:
Pedig pont ezt teszed.
Itt hisztériázol, mert az üzletvezető hazavihet pár zacskó grátisz csipszet.
Legyél üzletvezető, aztán majd te viheted haza.
10/14 A kérdező kommentje:
Nem pár zacskó csipszről van szó... több raklapnyi áru....
okt. 15. 22:06
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!