Igaz, hogy a multik (egy része?) a kereskedelemben csak azt fizetik ki a beszállítóknak, amit ténylegesen eladtak, a többit pedig visszaküldik, így lényegében semmi kockázatuk nincs, csak hasznuk?

Létezthet ilyen konstrukció is.

De azétr nem ilyen fekete-fehér a dolog. Biztosan be van építve a díjazásba valami arra irányozva, hogy ne legyen irreálisan nagy és egyoldalú a beszállító kockázata.

Olyan ez mint a konszignációs raktár. Ott is van általában egy max. idő, ami után számlázható pl.

Gyógyszertárakban láttam már ilyet.

Bizonyos, (pl újonnan piacra dobott) termékeknél a gyártó külön megállapodást köt a forgalmazóval arra az adott termékre, hogy így tudjon minél több helyet rávenni arra, hogy árulják a dolgait.

Általánosságban nem így van de létezik ilyen konstrukció.

Leggyakrabban nagy promocióknál vagy új termék bevezetésnél szokták csinálni. A beszállító beküldi az új cuccot, mellette megy a hatalmas reklámkampány aztán X idő múlva bizonyos készleteket ami nem ment el vagy jóváírnak vagy visszaszállítnak.

Beállt, ismert termékeknél nem szokott senki ilyet csinálni, csak amikor nagyon érdeke a gyártónak, hogy a polcokra kerüljön a termék. És igen, pont azért csinája így a kereskedelmi lánc, hogy minimalizálja a kockázatát (így sem nulla, mivel dolgozni kell vele, helyet foglalja a polcon, raktározni kell, stb... de jobb, mintha egy új termékre 1000 raklap volument tippelnének aztán csak 200 megy el belőle a többi meg a nyakán marad...)

Tescoban az új árura polcpénzt fizetsz, amit eladnak árut arra jutalékot számolnak fel.

A megmaradt árura visszaküldési, vagy raktározási pénzt fizetsz, illetve ott a lehetőség, hogy ismét polcpénzt fizessél rá.

A lejárt terméket visszaszállíttatod, vagy fizetsz a kidobására (kukadíj).

Olvassad el a Tesco titkok könyvet :)