Interjúval kapcsolatos élmények? HR-esek kontra munkavállalók

Volt egy érdekes élményem. Még egyetemistanként jelentkeztem egy kávézóba hétvégi pultosnak. Az interjú úgy nézett ki, hogy a főnök elmondta, mi a munka és megkérdezte, van-e kérdésem. Lett volna, mégpedig az, hogy arra egyáltalán nem kíváncsi, mit tudok? De nem tettem fel, hallgattam és elvállaltam a munkát.

Érdekes volt találkozni a másik két lánnyal, teljesen hasonlóak voltak hozzám, elég egyértelművé vált, hogy a főnöknek ez az esete. Végül is bevált neki, mert az egyik lánnyal sikerült is közelebbi kapcsolatba lépnie. Hogy mi van ma velük, azt nem tudom, mert nem sokáig dolgoztam ott, nem jött be a dolog.

Interjús dolgom nem nagyon van, de az önéletrajzokban is vannak, hát, érdekesek. Annyira sokszor nyilvánvaló, hogy kamuzik az illető. Kedvenceim: amikor a jelentkező beleírta az önéletrajzba, hogy tökéletes a helyesírása, a motivációs levele meg hemzsegett a hibáktól. Vagy aki azt írta, "a legtöbb szövegszerkesztő ismerete: word, excen, powerpoint, access" - ezek szerint még a szövegszerkesztő fogalmával sem volt tisztában!

Vagy a következő: "jó kommunikációs készség: nem értenek férre!" - azt hiszem, magáért beszél...

Persze őket be se hívtuk interjúzni, minek raboljuk az időnk.

Interjún persze volt olyan, hogy kiderült az illetőről, hiába járt végig kélt egyetemet, buta, mint a föld, adtunk neki egy feladatot, hogy oldja meg (kb nyolcadikos kombinatorika feladat) és képtelen volt rá.

A legdurvább eset az a lány volt, akinek nem sikerült valami hű, de fényesen az interjúja, de határeset volt, mielőtt elment volna, megkérdezte, hol a wc. Az utána bemenő lány egy használt tampont talált a wc-ben. Ezzel megpecsételte a sorsát.