Kártérítés megállapításának lezajlódása?
Sziasztok!
Decemberben volt egy autó balesetünk.Belénk jöttek.Mi voltunk a vétlen fél.
Mivel személyi sérülés nem volt és a károkozó elismerte a felelősségét így rendőri intézkedés nem történt.
Január 9-én volt kint a kárszakértő.
Felmérte a károkat azt mondta, ahogy ő látja gazdasági totálkár.
Hagyott egy kárbejelentő nyomtatvány,h töltsük ki és lefotózva küldjük el az emailcímére. Ez meg is történt. Utána jó ideig semmilyen információnk nem volt.Ma egy hete érdeklődtem telefonon a biztosítónál,aki elmondta,h 19.-én küldtek ki nekünk postai úton értesítőt,amiben többek között az áll,h az autónkat gazdaságtalannak itélték a javíttatásra.Tovabbá,h a károkozónak is ugyanekkor küldtek ki egy károkozói nyilatkozatot.
Már 30.-a ,de még mindig nem érkezett semmilyen tájékoztató. Telefonáljak vagy inkább várjak türelmesen és ne érdeklődjek? Ha a károkozó mégsem lenne olyan együttműködő,mint eddig (Mert azóta sem beszéltünk vele)és eltérés lenne a kettőnk nyilatkozatában ilyenkor mi az ügy további menete?Csak,h mindenre felkészültek legyünk.
Akkor a kettőnk nyilatkozata alapján döntik el,h mi legyen vagy küldenek karszakértőt a károkozóhoz is és majd ő dönti el -ilyenkor hozzánk is újra eljön?-vagy egyenes ágon megy polgári perre az ügy? És ilyenkor ugyanazt a kárszakértőt küldik,aki először volt vagy más valaki jön?
Abban az értesítőben,amit most küldenek nekünk,h gazdasági totálkáros lett a járművünk szerepel benne összeg,h mennyit ajánlanak fel vagy csak akkor tesznek ajánlatot,ha a jogalap tisztázva lesz, tehát ha a károkozó vissza küldi az elismerő nyomtatványt? Annyit mondott a kárszakértő mikor itt volt,h egy hétig felrakja roncsbörzére. Illetve ha szerepel összeg,akkor az most a károkozónak is benne lesz az értesítőjében? Ez mondjuk annyira nem lényeges
Tudom sok a kérdés de húzódik már egy ideje és mivel még nem voltunk ilyen helyzetben így sok a kérdőjel.
Köszönöm ha tudtok válaszolni.
A balesetbejelentőn ismerte el,de a biztosító azt a felvilágosítást adta,h küldenek neki egy károkozói nyomtatványt és azon kell elismernie.
Tavaly egy helyi lakos szintén károkozóként volt résztvevő egy balesetben és neki is küldtek egy ilyen nyomtatványt,ahol lekellett írnia az ő szemszögéből a történteket és,azon is elismernie,h ő volt a károkozó.Mivel azóta nem beszéltünk a károkozóval és nem ismerjük, így nem tudjuk mennyire adhatunk az adott szavára vagy becsületességére. Ezért kérdeztem hogyan folyik tovább az ügy,ha meggondolná magát és úgy dönt,h mégsem vállalja a felelősséget?
Köszönöm a válaszod!
Én azt mondom, hogy mindig ki kell hívni a rendőrt, lényegtelen, hogy elismerte a károkozó a kárt. Azt vissza is lehet talán vonni.
Amúgy meg érdemes minden autóba 3 kamerás fedélzeti kamerarendszert venni, 60E, ok. de totál tisztáz mindent, plusz az is kiderül, hogy ki ment neki a leparkolt autódnak, vagy a rendőri intézkedést is felveszi.
Egyik kamera elöl, a másik hátul, a harmadik a belső teret és az oldalsó ablakot mutatja. Mindenesetre így védve leszel, ha előkerül egy tanú, aki látta, hogy telefonoztál menet közbe, vagy tudod bizonyítani, hogy a másik nem indexelt, csak úgy bevágott, és büntetőfékezőket is ki lehet vonni a forgalomból.
Bármikor történhet olyan, hogy koccan, aztán elhagyja a helyszínt, és nem derül ki soha, hogy ki a tettes. Szóval mindenképpen érdemes ebbe is befektetni. Félelmetes, hogy milyen kevés autóban van, pedig ez majdnem olyan fontos, mint a biztonsági öv. Igaz, ott is nagyon ment a huzavona, hogy kötelező tartozék legyen, meg használják, de aztán győzött a biztosítási lobbi az autós lobbi ellen, sőt usa-ban mivel határidőre nem sikerült keresztülhúzni a dolgot, így lett kötelező elem a légzsák.
Na mindegy, egy szónak is száz a vége, remélem, aki olvassa ezt, és van autója, máris keresni kezdi, hogy milyen fedélzeti kamerát vegyen.
Mondanod kellett volna, hogy megrándult a nyakad és fáj és mentőt kérsz és rendőrt.
Legközelebb már tudni fogod hogyan sajtolj ki kórházi kezelésre és "rehabilitációra", munkából kiesésre még pár milliót a gazdasági káron felül. 😂
Amióta kötelező biztosítás van, így működnek a biztosítási csalások, a balek károkozók meg fizetik.
Számomra ez soha nem volt opció és nem is lesz.Én már azzal is megelégednék,ha az okozott kárt megtérítenék. Jelenleg még mindig úgy áll a helyzet,nagyon nagy kivételekkel,h a károsult szívja meg az esetek többségében,és a "balek" károkozó totálkárosra törheti valaki autóját komolyabb következmények nélkül.Én azt látom inkább,h ritka az a károkozó ,aki becsületesen vallalná
A felelősségét. Helyette próbál mindenféle kifogásokkal kihátrálni, holott nem is a saját zsebéből fizeti. És ha küldenek egy értesítőt,h milyen összeget térítettek a károsultnak, még ők háborognak,meg kérik a felülvizsgálatot, h csökkentsék az összeget. Pedig ahogy a tapasztalatokat olvasom a totálkárosra tört autóért kínált pénz messze nem fedezi egy hasonló paraméterű autó vásárlását. A többi kellemetlenségről nem is beszélve,amit az autót hiánya okoz... szóval többnyire nem a károkozó a balek,hanem a károsultnak,aki kénytelen elfogadni a nevetséges összegeket,amiket ajánlanak,és aztán saját zsebből pótolhatják a hiányzó részt,mert akár,mint esetünkben a károkozónk nem tudta melyik a jobb meg a ball kezze Illetve,h menetirány szerint az útnak melyik oldalán kell közlekednie főképp egy beláthatatlan kanyarban. Persze most lázasan kutat, keresgél,hogyan bujhatna ki a felelősség alól... szóval inkább a károsult a balek sajnos. Magamon tapasztalom.:-/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!