Az exem megcsalt eljegyzés után két héttel, ezért eladom az eljegyzési gyűrűmet, hol tudom a legtöbbet kapni érte?
Zálogház ad érte legkevesebbet.
Próbáld meg ismerősnek eladni, vagy hirdesd meg.
Fazon alapján kb. megnézheted mennyi volt új korában.
Ha te mondjuk debreceni vagy, és én 100 forinttal jobb árat tudok írni, de Kaposváron, akkor leutazol oda?
Aranyat eladni boltnak csakis veszteséggel tudsz. Annak az árnak, amelyért a cég el tudja adni, jobb esetben is csak a felét fogja kínálni.
És nem mindegy, mit vesz: fémet vagy ékszert.
Ha a gyűrűt veszi meg, többet ad érte, mintha csak a benne levő fémet vásárolná meg.
És lehet az egyik értékbecslő ennyit mond, a másik annyit, azonos helyen belül.
Annyi biztos, hogy a zálogház adja a legkevesebbet.
Az ékszerboltok nem mindegyik vásárol is, de ahol igen, azok körében is nagy szórós van.
***Drága hölgy! Az jegygyűrű intézménye több évezredre nyúlik vissza talán, de több évszázad az biztos.
Azt jelképezi, hogy egybe fognak kelni, együvé tartoznak, együtt akarnak élni életük végéig, és Isten előtt erről fogadalmat is készülnek tenni.
(Ne tessék közbeszólni).
Ha a jegyesség felbomlik, erkölcsi kötelesség azt visszaadni. Ez is jelképezi a jegyesség megszűntét.
Nem te adsz valamit neki, hanem csak azt adod vissza, amit tőle kaptál. Anyagi veszteség nem ér.
Persze tudom, modern világ, pap sem kell már, meg az örökké az gyakran csak pár év. De akkor meg gyűrű sem kell.
Ettől függetlenül ha engem megcsalnának, nekem se a pénze, se semmilye nem kellene, mert b.sznám hozzá mindenét amit nekem adott, mint a huzat.
Azért önbecsülésem nekem is van és rám ne mondja senki, hogy "bezzeg a pénz amit az xy-nért kapott az jó volt neki". Kell a kutyának a gyűrűje, vagy az általa szerzett pénz. Mert most igazából simán rámondhatja, hogy annyira nem viselt meg téged sem a megcsalás, ha a zálogházba be tudtad vinni a gyűrűt, akkor annyira nem fogtál padlót. Ami nyilván igaz is. Na mind1, én biztosan nem profitálnék az ő megcsalásából, inkább hozzábasznám aztán mondanám neki, hogy kb. ennyit érsz. De nyilván azt csinálsz amit akarsz.
"Ha a jegyesség felbomlik, erkölcsi kötelesség azt visszaadni."
És hol volt az a nagy erkölcsösség az ex részéről, amikor megcsalta a menyasszonyát?
A vőlegénye félre.k.ú.r, de ő legyen erkölcsös?
A fenét, azt csinál a gyűrűvel, amit akar. Ha pénzzé akarja tenni, akkor tegye azt. Ez jóval nagyobb pofáncsapás az exnek, amit meg is érdemel azután, amit tett. Ha visszakapná, még jól is járna, majd odaadná a következő csajnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!