2 hete nem adják ide a munkakönyvemet?
Leszámoltam a munkahelyemről, azt mondták majd szólnak ha mehetek a papírjaimért.
Más is van így hogy le számol, de nem tud kezdeni sehol mert ennyit kell várnia?





Újra bevezetik?
Anyámnak még volt, de ő 1942-ben született.




















"Így is felvesznek máshová?"
Persze. Eddig is így volt a munkakönyv megszünése után. Mindenkit felvettem mindenféle előzetese papír nélkül. Ha sosem adta le, akkor sosem adta le. Ami fontos volt, a munkabérből történő letiltás (gyerektartást stb.). De ha semmit nem hozott róla, akkor írásban nyilatkoztattam, hogy felelőssége tudatában nyilatkozza, hogy bérből kötelezően levonandó letiltása nincs. Innentől kezdve a felelősség áthárult rá, én a hatóságok előtt mostam kezeim.
"5.munkanapon belül ezt meg kellett volna tenniük. Más is járt már így?"
Mivel az iratok kiadása idején már nem állsz jogviszonyban a munkáltatóval, ezért nem vagy köteles érte személyesen bemenni, hiszen mindenféle kötelezettséged a munkaviszony végével megszűnik. A munkaviszony végét követő 5. munkanapig köteles biztosítani a leszámolási papírokat és a béred. Ha önként nem mész be érte, akkor a nyilvántartásukban szereplő címedre kötelesek elpostázni. Lehet, hogy éppen ezt tették, úton vannak az iratok és idővel viszi a postás.
Ha biztosan tudod, hogy nem ez történt, akkor az illetékes hatóságot a kormányhivatalokban találod -> Foglalkoztatás-felügyeleti hatóságok (régen munkaügyi és munkavédelmi hatóság).
A neve ne zavarjon meg, a munkáltató székhelye szerinti ilyen ügyekben az illetékes. Ott kell jelezni a szabálytalanságot, és intézkednek.
Elérhetőségük:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!